“Keresztül mentem azokon az érzelmi hullámvölgyeken, melyeken szerintem mindenki más, amikor egyszerűen nem érzi magát az ember és néha…vannak olyan hetek is, amikor át kellett adnom magam ennek, és nem túl keménynek lenni magammal szemben”Michelle Obama kifejtette azt is, milyen „kimerítő volt” naponta fekete emberekkel kapcsolatos „embertelenségek, bántalmazások és gyilkosságok” híreire illetve arra kelni, mennyire nem reagált, vagy rosszul reagált erre a kormány, ahogy a Black Lives Matter tüntetések egyre jobban megszaporodtak Amerika szerte.„Ez olyan súlyokat helyezett rám, amit már régóta nem éreztem az életemben” - mondta.Forrás: Hetek.hu nyomán Michelle Obama podcastjának második, szerdai adásában kitért arra, hogy „enyhe depressziót” váltott ki nála a koronavírus-helyzet, az amerikai rasszizmus és a Trump-kormány tevékenysége is."Meg vagyok róla győződve, hogy mérsékelten depressziós vagyok. Nem csak a karantén miatt, de a faji viszályok miatt is, nem is beszélve a kormányról, melynek képmutatását napról napra figyelni nagyon elkeserítő” - mondta Michelle Obama, állítása szerint az álmára is hatással van a helyzet, sokszor felébred ugyanis az éjszaka közepén „mert aggodalommal tölti el, és nyomást él át”.
“Keresztül mentem azokon az érzelmi hullámvölgyeken, melyeken szerintem mindenki más, amikor egyszerűen nem érzi magát az ember és néha…vannak olyan hetek is, amikor át kellett adnom magam ennek, és nem túl keménynek lenni magammal szemben”Michelle Obama kifejtette azt is, milyen „kimerítő volt” naponta fekete emberekkel kapcsolatos „embertelenségek, bántalmazások és gyilkosságok” híreire illetve arra kelni, mennyire nem reagált, vagy rosszul reagált erre a kormány, ahogy a Black Lives Matter tüntetések egyre jobban megszaporodtak Amerika szerte.„Ez olyan súlyokat helyezett rám, amit már régóta nem éreztem az életemben” - mondta.Forrás: Hetek.hu nyomán

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.