2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Niggerezés miatt magyarázkodhat a BBC

A "sértő szót" a Points West című műsorban mondta ki a műsorvezető, egy bűncselekmény közben elhangzottakat illusztrálva.Több mint 18 ezer panasz érkezett be a BBC brit közszolgálati hírtelevízióhoz, miután a csatorna szociális ügyekkel foglalkozó tudósítója, Fiona Lamdin – egy fekete fiatalember ellen Bristolban elkövetett támadásról beszélve – a Nyugat-Európában és a tengerentúlon is rendkívül pejoratív, sértőnek számító – nigger szót használta egy műsorban – írja a Guardian nyomán a Magyar Nemzet.A Points West című műsor szóban forgó adását még július 29-én sugározták, Lamdin pedig egy erőszakos bűncselekményt szeretett volna minél érthetőbben elmagyarázni a nézőinek, ezért tulajdonképpen nem tett mást, mint hogy elismételte azokat a szavakat, amelyekkel a támadók inzultálták a bristoli kórház 21 éves alkalmazottját. Mielőtt a támadók által használt, rendkívül sértő és rasszista kijelentés elhangzott volna az újságíró szájából, Lamdin jelezte, hogy a nézők a nyugalom megzavarására alkalmas kijelentéseket is fognak hallani:
Figyelmeztetem önöket, hogy most rendkívül sértő nyelvezetet fognak hallani, ugyanis ahogyan a férfiak menekültek, rasszista kifejezésekkel bántalmazták az áldozatot, niggernek nevezve őt
– fogalmazott a riporter, ismertetve az egyébként Nagy-Britannia szerte nagy visszhangot kapó esetet. A BBC először megvédte a szerkesztőkkel és egyébként az áldozat családjával is előre egyeztetett döntését. Amellett érveltek, hogy a család jóváhagyásával hangzottak el az esettel kapcsolatos durva szavak, méghozzá azzal a céllal, hogy bemutassák a támadás súlyosságát. A rendkívüli számú panasz hatására azonban a BBC végül engedett a nyomásnak: a csatorna főigazgatója, Tony Hall bocsánatot kért az eset miatt.Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!