2026. április 29. - Péter
Időjárás ikon 10°
EUR 364.91 :
USD 311.84 :

Wass Albert Tizenhárom almafájának új ősbemutatója

Mint a Békéscsabai Jókai Színház honlapján olvasható, az augusztus 12-i premiert ősbemutatónak aposztrofálják, ugyanis bár a Nemzeti Színházban, Vidnyánszky Attila rendezésében láthatta már a közönség a mű színpadi adaptációját, a békéscsabai előadás nagyban különbözik attól.„A Nemzeti Színház előadásában felhasználnak egyéb korabeli dokumentumokat is, a mi előadásunk szövege kilencvenöt százalékban az eredeti kisregényben olvasható. Nálunk a ritkán használt pástszínpad lesz a befogadó tér, kétoldalt ülnek majd a nézők, de hagyományos eszköztárat, színészközpontú előadást mutatunk be” – nyilatkozta a színházi átiratot készítő és a darabot rendező Kiss József. Seregi Zoltán igazgató a veszélyhelyzet idején megkezdett próbaidőszakban úgy nyilatkozott a teátrumi honlapnak, hogy a művet „Trianon százéves évfordulója kapcsán tűztük műsorra, de egyáltalán nem gyászos; a székelyek túlélni akarásáról szól, arról, hogyan tudja az ember javára fordítani a szomorú történetet. Nem siratós, tele van székely humorral”. A darab nem közvetlenül Trianon után játszódik, hanem az 1940-es években, amikor a II. bécsi döntés visszacsatolta Észak-Erdélyt Magyarországhoz. Az új határt Mózsi, a vadőr kertjében, az almafái között húzzák meg, őröket is hátrahagyva. Hét fa Romániában marad, hat fa kerül vissza Magyarországhoz. A főszerepet Tege Antal játssza, a darab díszlettervezője Horesnyi Balázs, a jelmezeket Nagy Viktória tervezte. A darabhoz a zenét az erdélyi Cári Tibor szerezte.Forrás: Magyar Nemzet

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!