2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Nem tűrtek meg eltérő nézőpontot a homofóbiát tárgyaló rendezvényen

MÉG RENDŐRT IS HÍVTAK A MÁS VÉLEMÉNYEN LÉVŐ ORVOSOKRA  Az Attól még, hogy meleg vagyok, lehetek jó orvos nevű rendezvény szervezői pusztán ránézésre tagadták meg a belépést több orvostól, akik korábban regisztráltak a Budapestpride.hu oldalán kerekasztal-beszélgetésként meghirdetett eseményre. A beszélgetés témája az volt, hogy milyen problémát jelent a homofóbia a magyar orvostársadalom meleg képviselői számára. A lapunknak nyilatkozó egyik visszautasított orvos arról számolt be, hogy a szervezők azt közölték: csak velük egyező mentalitású résztvevőket várnak, ezért őt és társait nem is engedték be.   

A rendőrséget hívták a melegrendezvény szervezői az övékétől más véleményen lévő vendégekre.

A fehérköpenyes szerint ők csak a – szervezőkétől valóban eltérő – véleményüket szerették volna elmondani, hiszen az esemény promóciója szerint a párbeszéd volt a cél. Sőt a szervezőknek az sem volt elég, hogy a fórumra nem engedték be az említett orvost és társait, hanem a beszélgetésnek helyet adó, Kőleves nevű étteremből is ki akarták tessékelni őket. Miután a társaság nem volt hajlandó elhagyni a vendéglátó egységet, a rendezvény lebonyolítói hívták a rendőrséget, akik garázdaság miatt szabálysértési eljárást indítottak az orvosok ellen.     Forrás: Magyar Nemzet  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató