2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Közvéleménykutatás: növekszik Donald Trump támogatottsága

A Rasmussen és a CNN is Trump erősödését mérte.
Erősödik Donald Trump amerikai elnök támogatottsága a Rasmussen amerikai közvélemény-kutató csütörtöki adatai szerint. Az intézet naponta méri az elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden népszerűségét, és azt állapította meg, hogy egyetlen nap alatt 4 százalékpontot emelkedett Trump támogatottsága.Rasmussen: Trumpot támogatja a többségAz elnököt szerdán reggel a megkérdezettek 47 százaléka támogatta, csütörtökön pedig már 51 százaléka. A felmérést a kutatók azt követően készítették, hogy a demokraták virtuális elnökjelölt-állító konvencióján beszédet mondott Hillary Clinton korábbi külügyminiszter, aki 2016-ban a demokraták elnökjelöltje volt, Barack Obama egykori elnök és Kamala Harris kaliforniai szenátor, aki szerda esti felszólalásában fogadta el az alelnökjelöltséget. A Fox televízió elemzője, Dan Bongino úgy értékelte a Rasmussen-jelentést, hogy a demokraták konvenciójának első három napja nem lelkesítette fel az amerikaiakat, illetve nem a demokraták és Biden iránti rokonszenvüket növelte.CNN: csökken Biden előnyeA napokban a Trumppal nyíltan nem rokonszenvező CNN hírtelevízió is felmérést készített, amely azt mutatta, hogy csökken Biden előnye Trumppal szemben. A televízió az elnökjelölt-állító konvenció első napján hozta nyilvánosságra közvélemény-kutatása eredményeit, s azt állapította meg, hogy júniusban jelentős mértékben apadt Biden elfogadottsága, és erősödött Trump népszerűsége. Hétfőn – a demokrata pártgyűlés első napján – a CNN által megkérdezett regisztrált szavazók 50 százaléka Joe Bident és alelnökjelöltjét, Kamala Harrist támogatta, s csak 46 százalékuk látta volna szívesen Trump újraválasztását. A CNN hétfőn azt is közölte, hogy a két politikus között még kisebb a különbség azokban az államokban, amelyek sok delegátust adnak. Az amerikai választások végeredményét ugyanis kétféle szavazat alapján állapítják meg: az állampolgárok közvetlen voksai és a pártdelegátusok voksai szerint. Az úgynevezett ingadozó, tehát nem többnyire republikánus vagy demokrata párti jelöltre szavazó államok közül tizenötben még kisebbre, alig 1 százalékosra csökkent a különbség, egyelőre Biden javára. Ezeken a helyeken a demokrata párti elnökjelöltet a megkérdezettek 49, az újraválasztására készülő jelenlegi elnököt pedig a 48 százaléka látná szívesen a Fehér Házban. A felmérések szerint a férfiak és a független – tehát egyik pártnak sem elkötelezett – szavazók kezdtek inkább Trumphoz húzni.Trump: Biden a radikálisok bábkaAz elnök csütörtökön Pennsylvaniában, Biden szülővárosa közelében kampányolt. Utalva Biden több évtizedes kongresszusi munkájára és az Obama-kormányzatban nyolc esztendőn keresztül betöltött alelnöki posztjára, a Trump-rendezvény előre meghirdetett mottója az volt: Joe Biden fél évszázados kudarca Amerikában. Beszédében Trump a többi között kijelentette: „Joe Biden öt évtizedet töltött Washingtonban, és elárulta a scrantoniakat, Joe Biden nem barátja Pennsylvaniának”. Biden a pennsylvaniai Scranton városában született. Trump ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy meglátása szerint a Demokrata Párt radikális baloldali befolyás alá került, s maga Biden is a radikálisok „bábja”.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!