Ezt hangsúlyozta a bécsi Der Standard online vitájában Anton Pelinka politológus, aki jó 10 éven át, egészen 2018-ig tanított a CEU-n.Hozzátette, hogy az olyan demagógok, mint Orbán rendkívül tudatosan játszanak ezzel az elemmel, miközben hidegre teszik a független sajtót és az civil szervezeteket, és ily módon nagy kárt okoznak a demokráciának.
A vén sorosista szerint: a magyar nacionalizmus teljesen mesterséges. Hiszen pl. a Ferihegyi repülőteret Liszt Ferencről nevezték el, aki nem beszélt magyarul és élete döntő részét nem magyar földön töltötte. Vagy ott van a nagy szabadsághős, Bem József. Ő sem tudott egy kukkot sem magyarul, viszont a Szabadságharc bukása után beállt a török császár szolgálatába, sőt, a muzulmán hitre is áttért. Csak éppen ezt nem említi a hivatalos budapesti propaganda, mert nem passzol az iszlám- és migráns ellenes irányvonalhoz, mármint hogy az ország bástya a mohamedán invázió feltartóztatására.
Forrás: HVG nyomán