A Tranzit szervezői között is megjelent a koronavírus.
„Sajnos az élet megint közbeszólt. A Tranzit szervezői között is megjelent a koronavírus, ezért úgy döntöttünk, hogy a Tranzit Közéleti Évadnyitó rendezvényt elhalasztjuk” – jelentették be a rendezvény szervezői a Facebookon. Az új időpontról később döntenek. A rendezvényen pénteken Orbán Viktor is beszédet tartott volna. A Tranziton több előadásra és politikai vitára is sor került volna. A korábbi tervek szerint pénteken Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője család- és népesedésügyi kérdésekről szóló vitáját hallgathatták volna meg a résztvevők. A tervek között szerepelt, hogy Magyarország eredményeiről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a szintén momentumos Hajnal Miklóssal beszélget. A pénteki napon a magyar külkapcsolatok irányairól vitát szerveztek Szijjártó Péter külügyminiszter és Mesterházy Attila, az MSZP képviselője között.Forrás: ATV nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.