A sajtókonferencián Trump elmondta: eddig több mint 200 erőszakos tüntetőt tartóztattak le különböző városokban, a belbiztonsági minisztérium és az igazságügyi tárca pedig közös központokat állít fel - az elnök megfogalmazásában - "baloldali civil zavargások" kivizsgálására.Név szerint bírálta a szövetségi főváros, Washington polgármesterét, a demokrata párti Muriel Bowsert, mert múlt csütörtökön, a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciója után tüntetők zaklatták a rendezvényről távozó politikusokat. Az elnök utalt az oregoni Portlandben vasárnapra virradóra kitört véres összecsapásokra is, amelyek során a Black Lives Matter (A fekete életek is számítanak) mozgalom aktivistái összecsaptak az őt támogatók városba érkező csoportjával, és egy ember meghalt. Leszögezte: az őt támogatók békésen demonstráltak. Megerősítette, hogy kedden a wisconsini Kenosha városba látogat, ahol a múlt héten egy rendőr intézkedés közben hátba lőtte a 29 éves afroamerikai Jacob Blake-et, majd két nappal később egy Illinois-ból érkezett tinédzser agyonlőtt két embert a Blake miatti tüntetésen. Wisconsin demokrata párti kormányzója, Tony Evers arra szólította fel Trumpot, hogy ne utazzon Kenoshába, de az elnök ezt elhárította. Mint mondta: a rend azért is állt helyre a városban, mert szövetségi rendfenntartó erők érkeztek a helyiek segítségére. Elmondta azt is, hogy tervei ellenére azért nem keresi fel Jacob Blake családtagjait, mert ők ragaszkodtak ahhoz, hogy csakis ügyvéd jelenlétében találkozzanak vele. MTI
Az amerikai elnök arról beszélt: demokrata párti kihívója, Joe Biden "erkölcsi támogatást" nyújtott az erőszakba torkolló tüntetéseken felbukkanó vandáloknak.
Korábban Trump a Twitteren azt írta, hogy Biden "sokkal inkább a rendőrséget" okolja az erőszakért ahelyett, hogy az "anarchistákat, agitátorokat, fosztogatókat" tenné felelőssé. Az elnök Joe Biden pittsburghi beszédére reagált, amelyben a demokraták elnökjelöltje Trumpot vádolta meg erőszak szításával.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
