2026. április 28. - Valéria
Időjárás ikon 20° 17°
EUR 363.48 :
USD 309.4 :

A "markáns baloldali" politika érdekében Gyurcsánnyal találkozott Mesterházy Attila

A Republikon Intézet legutóbbi kutatása szerint Mesterházy Attila a legismertebb és – Kunhalmi Ágnessel holtversenyben – a legtámogatottabb szocialista politikus a választók körében. Ismertsége 72 százalékos, szemben a jelenlegi MSZP-elnök, Tóth Bertalan 37 százalékos ismertségével.

A felméréssel kapcsolatban Mesterházy Attila arról beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy úgy látja: a válastzóknak van igénye egy markáns baloldali politikára, amiben az MSZP-nek komoly hagyományai vannak.Mesterházy Attila azt is elmondta a beszélgetés során, hogy a közelmúltban találkozott Gyurcsány Ferenccel, aki szerinte nem dominálni akar az ellenzéki térfélen, hanem mellérendelt szerepet akar játszani és együttműködésre törekszik az ellenzéki pártokkal. Úgy látja: megvan a tudás és megvannak az emberek ahhoz, hogy növeljék az MSZP támogatottságát, egyben megerősítette azt a korábbi álláspontját, amely szerint Kunhalmi Ágnest szeretné maga mellé társelnöknek. Úgy látja: a választók körében komoly támogatottsága van mindkettejüknek, ez egy „nagyon komoly páros lenne” az MSZP élén.Forrás: ATV

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!