2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Ha Trump megnyeri a választást, akkor elvon minden állami forrást az abortuszklinika-hálózatot üzemeltető Planned Parenthood nevű szervezettől

Donald Trump amerikai elnök ismét letette a voksát az élet mellett, ugyanis bejelentette, hogy újraválasztása esetén komoly változásokat vezet be az abortusz terén. Trump többek között törvénymódosításokat ígért, és megnevezte az abortuszipar egyik legfontosabb szereplőjét, a Planned Parenthoodot is. A Soros György által pénzelt szervezet neve a magyar közéletben is megjelent már, hála a momentumos Cseh Katalinnak.Talán sosem volt még az Egyesült Államok történetében olyan elnök, aki annyira életpárti lett volna, mint Donald Trump. Az újrázásra készülő politikus most bejelentette, hogy ha novemberben megnyeri az elnökválasztást minden állami forrást elvon az abortuszklinika-hálózatot üzemeltető Planned Parenthood (PP) nevű szervezettől. Trump levélben fordult az életpárti szervezetek képviselőihez, amelyben leszögezte, az első hivatali ciklusa során közösen sokat tettek a meg nem született babákért és az anyákért. Példaként említette a szövetségi igazságszolgáltatás átalakításáért tett lépéseket, illetve azt is, hogy ő az USA történetének első elnöke, aki beszédet mondott a Washingtonban tartott, March For Life (Menet az életért) abortuszellenes felvonuláson. Donald Trump írásában leszögezte, ha ismét megválasztják:
  • folytatni fogja a szövetségi igazságszolgáltatás átalakítását,
  • elfogadtatja a fájdalmat érző magzatvédelmi törvényt, az abortuszok adófizetői finanszírozásának megakadályozásáról szóló törvényt, illetve az élve született abortuszt túlélő gyerekek védelméről szóló törvényt,
  • teljesen megszünteti az abortuszipar szereplőinek, mint a Planned Parenthoodnak az állami támogatását.
Trump arra is felhívta a figyelmet, hogy ellenfele, a demokrata Joe Biden egyértelműen abortuszpárti. Nem véletlenül példálózott Trump a Planned Parenthooddal. A Soros György pénzügyi támogatását is élvező szervezetnek egy politikai szárnya is van, és korábban már be is jelentették, hogy nem szimpatizálnak Trumppal, Bident támogatják majd.Az amerikai Media Research Center korábban hosszú cikkben tárta fel, hogy kik azok a liberális donorok, akik pénzt adnak a PP-nek. Nem meglepetés, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) is megjelennek a felsorolásban.
A harmadik legbőkezűbb adomány, 18,3 millió dollár az OSF-től (akkori nevén Nyílt Társadalom Intézet) érkezett. Az OSF hivatalos honlapján található adatok szerint továbbá 2017-ben a Planned Parenthood Action Fund egy 10 millió dolláros támogatást kapott, több kisebb juttatás mellett.
A V4NA nemzetközi hírügynökség utánajárt, hogy a szervezet elnök-vezérigazgatója, Alexis McGill Johnson nem csak PP-n keresztül hozható kapcsolatba Soros Györggyel. A portál szerint McGill Johnson bemutatkozójában ugyanis az olvasható, hogy többek között egy Color of Change nevű NGO igazgatótanácsában is helyet foglal. Ez a szervezet 2018-ban 350 ezer dollárt kapott az OSF-től. A Planned Parenthood továbbá azzal is bekerült már a hírekbe, hogy
kereskedik az abortált magzatok szerveivel.
LifeNews.com írt a témáról korábban. Mint 2015-ben megírták, Mary Gattert, mint a PP Pasadena-i és San Gabriel Valley-i kirendeltségének vezető orvosát egy biotechnológiai cég képviselőjeként bemutatkozó fedett nyomozók buktatták le első ízben, amint abortált magzatok szerveinek eladásáról alkudozik.
Gatter a hamis vevőknek a felvételen arról beszélt, olyan szervek, mint a magzatok mája, feje vagy szíve, továbbértékesíthető.
Mint kifejtette, a PP abortuszklinikáin rendelkezésre is áll a szükséges eljárás, amelynek során a legbiztonságosabban megőrződnek a magzati szervek. A fedett nyomozóknak még azt is elárulta, egy Lamborghinit szeretne vásárolni a profitból.Egy másik felvételen Gatter arról érdeklődik vélt vásárlóitól, hogy mekkora mennyiségre lenne szükségük a magzatokból, és a terhesség mely szakaszából. Összegek is elhangoznak, 50 és 75 dollárt emlegetnek, mire az álvásárlók megjegyzik, nekik az 50 dollár lenne ideális. Gatter erre úgy reagál, 50 dollár „alsó hangon”, ugyanis ennyibe 12 évvel ezelőtt került egy magzat. https://youtu.be/6LPlHjP1DVw   A Planned Parenthood neve egyébként a magyar közéletben is felmerült, hála a Momentum lánglelkű és nagyon liberális politikusának, Cseh Katalinnak. A párt európai parlamenti képviselője ugyanis a saját születésnapja alkalmából adománygyűjtést indított hivatalos Facebook-oldalán.Nem véletlen ez egyébként, hiszen Cseh Katalin, már évekkel korábban is nevetgetett a Klubrádióban, amikor előkerült az abortusz témája. 2015-ben Papp Réka Kingával szórakozott nagyon jól Cseh, akit zülész-nőgyógyászként mutattak be. A műsor leggyomorforgatóbb része, amikor (36:39-nél) Papp elképesztő módon, botmixerhez hasonlította a műtéti abortuszt, amin Cseh Katka csak idétlenül nevetgélt, majd hozzátette: „Ezt még nem hallottam (…) Majd elterjesztem én is a kis körömben.”Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató