2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Szlovákia vizsgálatot követel Belgiumtól a megölt szlovák ügyében

A belga hatóságok megpróbálták eltussolni Jozef Chovanec halálában játszott szerepüket – erről számolt be a közmédia brüsszeli és pozsonyi tudósítója az M1 aktuális csatornán kedd este.Sajtóinformációk szerint a szlovák férfi 2018 februárjában szeretett volna Belgiumból a hazájába repülni, ám zavart viselkedése miatt egy belga repülőtérről előállították a rendőrök. Chovanec a zárkában is zavartan viselkedett, a rácsokhoz verte a fejét, mire lefogták a rendőrök, ekkor elájult, majd kórházba szállítása után három nappal elhunyt. A zárkában készült videófelvételen látható, hogy a rendőri intézkedés közben egy belga rendőrnő nevetve náci karlendítést utánzott. https://www.youtube.com/watch?v=2IGQYd_6O54 Baraczka Eszter brüsszeli tudósító elmondta: a belga sajtóban arról írnak, hogy a hatóságok megpróbálják szőnyeg alá söpörni az ügyet, 2,5 év után sincsenek felelősök. A belga rendőrség szerint ők nem felelősek a szlovák férfi haláláért. Idővel azonban a legmagasabb politikai szintekre is eljutott az ügy, már lemondott a belga szövetségi rendőrség második embere, a repülőtéri rendőrség vezetőjét áthelyezték, és több belga hatóság is vizsgálja a történteket. Bartal Tímea pozsonyi tudósító az eset kapcsán arról beszélt: a szlovák politikai elit, a kormánypárti és az ellenzéki politikusok egyaránt vizsgálatot követelnek Belgiumtól, az erről szóló jegyzéket a brüsszeli szlovák nagykövet már átadta a belga külügyminiszternek. Az ügyben sérülhettek az emberi jogok és a tisztességes eljárás alapelve. Az áldozat családja másik belga bíróság elé vinné az ügyet, hogy végre pártatlanul, elfogulatlanul vizsgálják ki a történteket.FJ. LOMNICI ZOLTÁN, A SZÁZADVÉG JOGI SZAKÉRTŐJE SZERINT EL AKARTA TUSSOLNI A BELGA HATÓSÁG AZT AZ ESETET, AMIKOR RENDŐRI INTÉZKEDÉS KÖZBEN MEGHALT EGY SZLOVÁK FÉRFI EGY BELGA FOGDÁBAN 2018-BAN.Az M1 aktuális csatornán szerdán lejátszott, nemrég nyilvánosságra hozott felvételen az látszik, hogy Jozef Chovanec 2018 februárjában a fogdában verni kezdi a fejét a falba, mire a rendőrök a cellájába mennek, és lefogják. A rendőrök több mint negyedórán át térdeltek a hátán, mielőtt a férfi rosszul lett. Ezalatt az egyik rendőrnő mutatóujjával Hitler-bajuszt imitálva, náci karlendítéssel fordult az ajtó felé. A férfit kórházba vitték, de nem tért magához, három nappal később pedig meghalt – hangzott el a csatornán. A szakértő a műsorban az esetről úgy vélekedett: egy magatehetetlen, védekezésre képtelen, ellenállást nem tanúsító embert brutális rendőri intézkedés alá vontak. Az ügyet súlyosbítja – tette hozzá -, hogy a hírek szerint Jan Jambont, a flamand miniszterelnököt tájékoztatták az ügyről, de nem tett lépéseket, a felvételek nyilvánosságra kerülése után pedig azt is tagadta, hogy tájékoztatást kapott. Továbbá a rendőröket nem függesztették fel, csak áthelyezték, ez szerinte azt mutatja, hogy nem akarták feltárni az ügyet, és megtalálni a felelősöket. Hozzátette, hogy bár az üggyel a legmagasabb politikai szinten is foglalkoznak, érdemi lépés mégsem történt az elmúlt két évben. Ifj. Lomnici Zoltán megjegyezte: ha ilyen rendőri brutalitás Magyarországon történik, arról beszámol a világsajtó. Úgy tűnik, hogy Nyugaton a jogállamiság fogalmát sokkal nagyvonalúbban kezelik, és akkor vizsgálják részletekbe menően, ha a visegrádi négyekről (Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia), különösen ha Magyarországról és Lengyelországról van szó – mondta.Forrás: Demokrata
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató