2025. december 19. - Viola
Időjárás ikon
EUR 389.99 :
USD 332.67 :

Rendőrségi ügy lesz a momentumos szemetelésből - óriási hibát követtek el

Félresikerült a Momentum akciója, a szomszédokat zargatta Gyurcsány Ferenc ifjú segédcsapata.„Rogán küszöbéig vittük az emberek véleményét: elég a propagandából!” – adta hírül vasárnap a Momentum. A Gyurcsány Ferenc-rajongó fiatalok akciójának lényege az volt, hogy a miniszter kertjébe akartak önteni néhány zsáknyi konzultációs kérdőívet. Ezt is sikerült azonban a rájuk jellemző szakértelemmel és profizmussal végrehajtani, mert mint az Index megírta: a szemetet valójában a szomszéd kertjébe szórták.A demokrata.hu-nak a Miniszterelnöki Kabinetiroda megerősítette, hogy Rogán Antal a társasház legfelső emeletén lakik, míg a Momentum a földszinti lakás kertjébe szórta a szemetét. „Az akció kimunkáltságáról tehát elmondható: nem volt tökéletesen kivitelezve” – írta az Index. Az ATV honlapja szerint a szomszédok, teljesen érthetően, ki is hívták a rendőrséget.
„Gyurcsány Ferenc és társult segédcsapata, a Momentum megint akciózott. Ezeket elnézve teljesen egyértelmű, hogy a baloldal a járvány második hullámában is pont ott folytatja, ahol abbahagyta.
Nem szavazták meg a védekezést segítő intézkedéseket, üzemszerűen támadták az egészségügyi vezetőket, álhírgenerátort üzemeltettek, most pedig a konzultáció támadásával újra az összefogást gyengítik” – írta a Facebookon Dömötör Csaba.
„Van egy alapvető különbség köztünk. Ha közel kétmillió ember elmondja a véleményét, mi azt tisztelni fogjuk. Ők kétségbe vonják.Ilyenkor legalább minden magyar számára kiderül, hogy nehezebb időszakokban kikre lehet számítani és kikre nem. Rájuk most sem lehet”
– tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba hangsúlyozta: sok millió ember erőfeszítése van abban, hogy Magyarország eredményesen küzd a vírus ellen.
„A mi feladatunk most az, hogy ezt az összefogást megerősítsük, mégpedig úgy, hogy a munkahelyeket megvédjük, az ország működőképességét pedig biztosítjuk. Sajnáljuk, hogy ehhez a baloldal sem gondolatot, sem segítő cselekvést nem tud hozzátenni.”
Mint ismert, közel 1,8 millió ember töltötte ki a nemzeti konzultációs kérdőívet.Forrás: Demokrata

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!