2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Ferenc pápa az LGBT gyerekek szüleinek: Isten és az egyház is szeretik őket

“Isten úgy szereti a gyerekeiteket, ahogyan vannak” - mondta Ferenc pápa egy csapat olasz hívőnek, majd ezzel folytatta: “az egyház is úgy szereti a gyerekeiteket, ahogyan vannak, mivel ők Isten gyermekei.” A pápát a 2018-ban megalakult, Tenda di Gionata (Jonatán sátra) nevű katolikus szervezet tagjai látogatták meg. Ennek meleg katolikusok, melegek katolikus szülei és papok a tagjai. Mara Grassi, a szervezet alelnöke a találkozó után arról beszélt, hogy párbeszédet kezdeményeznek az egyház és az LGBT emberek családjai között. A négygyerekes katolikus anya legidősebb gyereke meleg. Grassi a meleg gyerekek szüleit szerencséseknek nevezte, mert újfajta módon tudtak ránézni a gyerekeikre, meglátva bennük isten szépségét és szeretetét. Grassi elbeszélése szerint azt mondta a pápának, hogy “hidat szeretnénk építeni az egyház felé, hogy az egyház másképp tekintsen a gyerekeinkre és ne kizárja, hanem örömmel fogadja őket.” Mire a pápa biztosította arról, hogy “az egyház nem zárja ki őket, mert mélyen szereti őket.” A beszélgetés végén a Jonatán sátra küldöttsége szivárványszínű pólót ajándékozott a pápának, rajta a “Szeretetben nincs félelem” felirattal.Forrás: Soros-blog

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!