2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Olyan kemény diktatúra van, hogy a CEU új intézetet alapít Magyarországon, egyelőre még nem követelnek kárpótlást

Nagyon beindult a CEU rektora.Mint ismert, az Európai Bíróság döntése értelmében az úgynevezett lex CEU, ami 2017-es megalkotása után megnehezítette a CEU budapesti működését, ellentétes az EU-s joggal, emiatt meg kell semmisíteni.  „A bírósági döntés lehetőséget biztosít arra, hogy a Budapesten működő campus továbbra is Magyarország felsőoktatásának fontos része maradjon” - mondta a rektor. Az egyetem vezetői bejelentették azt is, hogy a megmaradt budapesti campuson egy új egyetemi intézetet is nyitnak, a CEU Demokrácia Intézetet, ami a demokráciát fogja kutatni, és tovább viszi az egyetem bizonyos programjai, például a Bibó István Szabadegyetem munkáját. Kiderült az is, hogy a CEU-nak sok terve van Magyarországon, szeretnék fenntartani és erősíteni az együttműködést a magyar felsőoktatás résztvevőivel, de idő kell ahhoz, hogy mint közösség, eldönthessék, pontosan mit csinálnak majd Budapesten. Fontos, hogy Bécset továbbra is otthonuknak tekintik, hiszen az osztrák társadalom és a bécsiek is nagy örömmel fogadták őket. A mostani bírósági döntés a CEU szabadságát állította vissza ahhoz, hogy egyáltalán ezen gondolkozhasson. Az mindenképp felmerül, hogy akár bővítik is majd a jövőben a budapesti képzési tevékenységüket, de az ezzel kapcsolatos tervezést egyelőre a koronavírus is akadályozza, emiatt ugyanis az osztrák-magyar határ is nehezen átjárható ezekben a hónapokbanA sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy 200 millió euróba került Bécsbe költözés, de egyelőre nem gondolkodtak azon, hogy a magyar államtól anyagi kárpótlást követeljenek - írja a Soros-blog. A BBC kérdésére válaszolva Ignatieff válaszolt Varga Judit igazságügyminiszternek is, aki szerint az Európai Bíróság kettős mércét alkalmazott, és elfogadhatatlan a döntésük, de azt a kormány „a magyarok érdekeinek megfelelően fogja végrehajtani”. A rektor szerint a bírósági döntés üzenete tiszta, és jogi szempontból nincs értelme Varga szavainak, azaz, hogy a döntést a magyarok érdekeinek megfelelően fogják végrehajtani.
„Nem akarunk harcot kezdeni. A lex CEU nem alkalmazható Magyarországon, és pont.”

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!