2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Sorra vetetik le a kereszteket a kínai templomokról

A kínai kommunista párt korábban bevezetett egy intézményrendszert, amelybe minden katolikus plébániát besorolnak, a tagoknak pedig a központi utasítás szerint Isten helyett inkább az államfőt kell imádni. Akik nem hódolnak be, általában föld alatti közösségekbe tömörülnek és üldöztetésnek vannak kitéve. Most kiderült, a kínai állam a pandémiára hivatkozva még az elfogadott plébániák, templomok lehetőségeit is végletesen megnyírbálja.
A pandémia alatt minden templomot bezárattak, az enyhülés érkeztekor azonban a templomoknak nem engedélyezték az újranyitást. A kommunista párt ígéretet tett arra, hogy a Kínai Katolikus Patrióta Társaság (CPCA) tagjai bizonyos feltételek mellett békésen folytathatják vallási gyakorlataikat, azonban az ígéreteket nem tartják be – jelentette a Bitter Winter.
Öt hónappal ezelőtt a hivatalos szervek eltávolíttattak minden keresztet és Szűz Mária-jelképet egy katolikus templomból. Az indoklás szerint az intézkedésre azért került sor, mert az épület magasabb volt, mint a település pártbizottságának háza. 
A jelentés szerint június 2-án a hatóságok tönkretették a templom római stílusú oszlopait és vallási jelképeit, köztük a kereszteket is. Négy nappal később Santung tartomány egy másik településén, egy szintén CPCA-tag templomról is eltávolítottak minden keresztény szimbólumot. A bejáratnál még a templom nevét is letakarták. Hopej tartományban egy diakónus így fogalmazott: „A regisztrált templomok néha nagyobb üldöztetésnek vannak kitéve, mint a nem regisztráltak. A keresztjeinket is eltávolítják.”Forrás: Vasarnap.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!