2026. június 29. - Pál,Péter
Időjárás ikon 31° 30°
EUR 354.04 :
USD 310.51 :

A vasalóképű Kim Dzsong Un nagyszabású katonai parádét tartott

Nagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.  A koronavírus-járvány jelentette veszély ellenére megtartott ünnepi rendezvényen felvonultatták a legújabb katonai technológiát – jelentették hírügynökségek dél-koreai forrásokra hivatkozva. Az észak-koreai állami tévé helyi idő szerint délutánig nem adott hírt az eseményről. Műholdképek tanúsága szerint több ezer katona masírozott végig Phenjanban az államalapító Kim Ir Szenről elnevezett téren az unoka, a 2011-ben hivatalba lépett jelenlegi észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un előtt.  A korábbi gyakorlattal ellentétben idén nem hívták meg a külföldi sajtót a felvonulásra, feltehetően a járványveszély miatt. Észak-Korea már januárban lezárta határait, hogy megakadályozza a vírus behurcolását, és nagyon keveset lehet tudni arról, mennyire súlyos a pandémiahelyzet az országban.Amerikai és dél-koreai hírszerzési források alapján megfigyelők azt találgatták, hogy Észak-Korea felhasználja-e az évfordulót arra, hogy bemutassa új interkontinentális rakétáját. A világtól elszigetelt sztálinista állam rendszerint erődemonstrációt tart a hasonló alkalmakkor. Donald Trump amerikai elnök háromszor is találkozott az észak-koreai vezetővel, de a Phenjan ballisztikusrakéta-fejlesztéséről és atomprogramjáról folytatott tárgyalások megfeneklettek.      (MTI nyomán)

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!