2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

"Moszkva nem tűri az ultimátumokat és a vádaskodásokat!" - Az oroszok nagyon beolvastak az Európai Uniónak

Oroszország kénytelen lesz egy időre megszakítani a kommunikációt az Európai Unió vezetőivel, ha ebben a közösségben nem értik meg, hogy Moszkvával a párbeszédet a kölcsönös tisztelet alapján kell folytatni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Valdaj vitafórumon kedden elmondott online előadásában.Felhívta a figyelmet arra, hogy Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke nemrégiben azt mondta, hogy a jelenlegi orosz vezetéssel nem jöhet létre geopolitikai partnerség.
"Így lesz, ha ezt akarják"
- mondta az orosz diplomácia vezetője. A Navalnij-ügyet kommentálva hangsúlyozta, hogy az EU-nak és Németországnak eleget kell tennie a vele kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeinek, az európai jogsegélyegyezmény alapján. (Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak elmondta, hogy Berlin mellett Párizs és Stockholm sem válaszolt még az orosz ellenzéki politikus megmérgezésére vonatkozó adatkérésére.) "Oroszország meg akarja érteni, hogy egyáltalán lehet-e bármilyen üzletet folytatni az EU-ban a jelenlegi körülmények között" - fogalmazott Lavrov, aki közölte, hogy a nap folyamán korábban több mint kétórás telefonbeszélgetést folytatott erről Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselővel. Leszögezte: Oroszországnak véget kell vessen annak, hogy nyugati partnereit követendő forrásának tekintse magatartásának értékelésében. Emlékeztetett rá, hogy a nemrégiben megtartott uniós tanácsülésen olyan kijelentés hangzott el, miszerint
"Oroszország nem élt az eséllyel, hogy elmagyarázza, mi történt Navalnijjal".
Előadásában Lavrov azt hangoztatta a második világháború után kialakult ENSZ-központú világrendben ma is van még feltáratlan alkotó potenciál a világpolitika kulcsszereplői közötti globális egyensúly fenntartására. Úgy vélekedett, hogy a világszervezet a címére intézett számos bírálat ellenére is ellátja ezt az alapfeladatát.

Kifogásolta, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi porondon nem kívánja korlátozni saját cselekvési szabadságát és nem kívánja tartani magát a nemzetközi szerződések és a multilaterális szervezetek által előírt szabályokhoz. Lavrov Washingtont hibáztatta azért, hogy megcsappant a nemzetközi intézmények cselekvőképessége.

Meglátása szerint a G20-csoport csúcstalálkozói képesek helyettesíteni a G7-ét a világgazdasági problémák megoldásában. Lavrov úgy vélekedett, hogy a G20 csoport léte világ többpólusosságának, valamint annak a csaknem nyílt elismerése, hogy a Nyugat nem képes már egyedül kezelni a globális gazdasági és pénzügyi kérdéseket. Az orosz tárcavezető egyebek között arról is szólt, hogy egyes országok vezetőinek egoizmusa egyre inkább kihat a világ eseményeire. Anélkül, hogy megnevezte volna az Egyesült Államokat felidézte, hogy a világjárvány idején egy "jól ismert, nagyon gazdag és jól felfegyverzett ország" felvásárolta vagy magának irányíttatta át a másoknak szánt egészségügyi védőfelszerelést.

Érvelése szerint a Covid-19 rávilágított arra, hogy világ országai egyenlők a bajban és kifejezte reményét, hogy ebből a "felfedezésből" a helyes következtetést vonják le. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy a környezetvédelem nem válhat a szembenállás és a rosszhiszemű konkurencia újabb terepévé.

"Nem tud megörvendeztetni bennünket, hogy elveszett párbeszéd kultúrája, a kompromisszum kultúrája, általában a beszélgetőpartnerek meghallgatásának képessége, gyakran kerekedik felül a vádaskodás, az ultimátumok intézésének és a követelésnek a vágya" - nyilatkozott Lavrov. "Éppen ezért ma aktuálisabbnak tűnik számunkra, mint valaha, hogy megpróbálunk visszatérni a diplomácia eredetéhez, alapjaihoz, az álláspontok összehangolásához, a közös pontok és kompromisszumok fáradságos, hosszú, néha nem túl hálás, de végső soron eredménnyel járó kereséséhez" - tette hozzá. Mint mondta, Oroszország kivétel nélkül minden partnerével kész az ilyen munkára.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató