2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Álszent üzenetekkel emlékeztek az EU vezetői a lefejezett francia tanárra: "a békés együttélés értéke sérült meg"

A francia középiskolai történelemtanárt, Samuel Paty-t azért gyilkolták meg, mert hitt a szólásszabadságban és diákjait is erre akarta tanítani - jelentette ki David Sassoli, az Európai Parlament elnöke hétfőn.

Múlt pénteken egy iszlamista szélsőséges Párizs közelében lefejezte áldozatát, amiért a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak. Sassoli, az Európai Parlement hétfői brüsszeli plenáris ülését megnyitva utalt arra: öt évvel a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet után, ismét gyilkol a fanatizmus és az intolerancia Franciaországban. Hozzátette:
a tanár elleni merénylet során az békés együttélés értéke sérült meg.
Az elnök hangsúlyozta, hogy az áldozat, Samuel Paty történelemtanár munkája során nyitottan és jószándékkal közelített tanítványai felé, és párbeszéden, valamint tudáson alapuló társadalmi értékékeket akart nekik átadni.
Európában a tanárok elszántan végzik a munkájukat, hogy egy olyan társadalom felépítéshez járuljanak hozzá, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető érték
- jelentette ki. Az elnök beszéde után az ülés résztvevői egy perces néma felállassal rótták le tiszteletüket a meggyilkolt Samuel Paty és a terrorizmus áldozatai előtt. Josep Borrell az unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, hétfői Twitter üzenetében, mély megdöbbenését fejezte ki a brutális gyilkosság miatt. Kihangsúlyozta:
A gyűlölet, az erőszak, terrorizmus és a szélsőségesség soha nem fogja legyőzni a szabadságot és a demokráciát.
Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, a bűntény elkövetésének napján, a közösségi hálózaton közzétett üzenetében részvétét fejezte ki, az áldozat családtagjainak és a francia oktatásban dolgozóknak.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!