2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A lefejezett franciatanár ügye miatt bojkottálják a francia termékeket az arab országok

A francia külügyminisztérium most arra szólította fel a bojkottáló országokat, hogy hagyjanak fel ezzel az alaptalan lépéssel.Emmanuel Macron francia elnök még februárban hirdette meg az iszlám szeparatizmus elleni harcot, de a koronavírus-járvány miatt tavasszal ez háttérbe szorult. A téma azután került újra elő, hogy október 16-án egy csecsen fiatal lefejezett egy francia tanárt, Samuel Patyt, aki korábban a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed prófétáról mutatott karikatúrákat a tanítványainak.
„Az egyik állampolgárunkat azért ölték meg, mert a szólásszabadságról tanított a diákjainak, azt tanította, hogy lehet hinni vagy nem hinni. A honfitársunk egy tipikus iszlamista terrorista merénylet áldozata lett”
– mondta az eset után a francia elnök, aki azt is megjegyezte, hogy „az iszlamisták a jövőnket akarják”, de Franciaország „nem adja fel a képregényeit”. Ez utóbbi kijelentés azért is fontos, mert a muszlim vallásban tilos Mohamed és Allah képes ábrázolása.Ezután több közel-keleti országban, így Kuvaitban, Jordániában és Katarban is bojkott kezdődött a francia termékek ellen, Líbiában és Szíriában pedig tüntetések voltak. Szombaton pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök javasolta a francia elnöknek, hogy vizsgáltassa meg az elmeállapotát. Mindez azonban nem hatotta meg Macront, aki vasárnap kijelentette, hogy „soha nem fogunk engedni”.  Most a francia külügyminisztérium arra szólította fel a termékeiket bojkottáló országokat, hogy „ezeket az alaptalan lépéseket azonnal fel kell függeszteni, ugyanúgy, ahogy az országunk elleni támadást, ami mindössze egy radikális kisebbség erőszakolt ki”. A franciák aggodalma érthető, hogy Szaúd-Arábiában, a világ legnagyobb arab gazdaságában a hétvégén a francia Carrefour elleni bojkottra való felhívás volt az egyik legfelkapottabb téma.Forrás: HVG

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!