Vasárnap óta rongálják a templomokat és az emlékműveket a szélsőbaloldali anarchisták. A lengyel szurkolók megunták és az utcára vonultak országszerte.Szerda délután megírtuk, hogy a szurkolói csoportok közleményben ítélték el az anarchisták provokációját. Ez nem csak puszta fenyegetőzés volt, tettek is követték a mondandójukat.
A mai napon is folytatták a provokációt a feminista, anarchista tiltakozók, akik elvben az abortusztörvény miatt tiltakoznak, de szemmel láthatólag itt egészen másról van szó. A nemzetellenes provokáció tartja össze őket.

Felfordul az embernek a gyomra, mikor ilyen gyalázkodást lát. Az anarchista tiltakozók a lengyel hősök emlékét mocskolták be. Ne csodálkozzon senki, hogy a nemzetiek erre ugranak.
Lodzban is rengetegen összejöttek a patrióták:

A fanatikusok érthetően megüzenték:
Nem védjük a kormányt, nem védjük a papságot, hanem védjük az értékeket, amiért sokan meghaltak.

A lengyel hazafiak már vasárnap óta az utcán vannak és őrzik a kereszteket, a templomokat, illetve az emlékműveket.

Bialystokban 300 hazafi őrizte a katedrálist:

A drukkerek nem is totojáztak, ma estére a legtöbb lengyel városban össze is álltak.
Poznanban a Kolejorz nevű brigád kezdett járőrözni:
Bialystokban már menekülőre kellett, hogy fogják a templomrongálók:
A poznani fanatikusok is kergetőztek:
A fővárosi Legia szurkolói Antifákat kerestek:
https://youtu.be/l8WehHvzYp0
Bede Zsolt – Vadhajtasok.huT.me/bedezsolt |
Vk.com/bedezsolti |
Twitter.com/BedeZsolt2
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.