Mateusz Morawiecki a születés előtti diagnosztika kiterjesztését ígéri.

A születés előtti diagnosztika és kezelés bővítését ígérte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, reagálva a beteg magzatok művi vetélését tiltó múlt heti alkotmánybírósági döntésre és az azt követő tüntetésekre. A kormányfő sajtóértekezletén közölte: az utóbbi években Lengyelországban bővítették a betegségek születés előtti diagnosztizálását, az ilyen vizsgálatok száma mára 40 százalékkal nőtt 2015-höz képest. Kilátásba helyezte: a minél hamarabbi esetleges prenatális gyógyítás céljából az összes várandós nőre kiterjesztik az eddig csak a komplikált terhességeknél, illetve a 35 évnél idősebb kismamáknál végzett diagnosztikát.A döntés szabadságáról
„Segíteni fogjuk a nőket, segíteni fogjuk a gyermekeket azért, hogy szabályosan fejlődhessenek az anyaméhben és majd normálisan élhessenek”– ígérte Morawiecki. A lengyel kormánypárt az alkotmánybírósági döntés csütörtöki kihirdetése után bejelentette a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató program bővítését is. A kormányfő alapvetőnek nevezte a szabad döntéshez való jogot, egyúttal hozzáfűzte: az embernek először is élnie kell ahhoz, hogy a döntés szabadságával élhessen. „Aki nem él, nem élhet a szabad döntés jogával”, ezért a szabad döntéshez való jognál fontosabb az élethez való jog – állapította meg. Morawiecki rámutatott: az alkotmánybírósági döntés nem törölte a Lengyelországban 1993 óta érvényes abortusztilalom alóli két kivételt: ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant, valamint ha az anya élete vagy egészsége forog veszélyben.Nem lehet támadni embereket, templomokat, sem más ember jogát ahhoz, hogy értékei szerint éljenAz utóbbi kapcsán kijelentette: a nőket „nem szabad hősiességre kényszeríteni”. Egyúttal aláhúzta: az alkotmánybírósági ítélet nem az ilyen, „sokakat nyugtalanító” helyzetekre vonatkozott. Az alkotmánybírósági döntés után kirobbant, több napja tartó tüntetésekkel kapcsolatban a kormányfő feltette a kérdést: vajon a vita a Down-szindrómás gyermekek életjogát érinti-e vagy az abortuszhoz való korlátlan hozzáférés a célja? Ezzel Morawiecki arra utalt, hogy a tüntetők gyakran a terhességmegszakítás teljeskörű liberalizációját követelik. Közben az abortusztilalom alóli harmadik, alkotmányellenesnek minősített kivétel alapján a leggyakrabban a Down-szindrómás magzatokkal terhes nőkön végeztek terhességmegszakítást, és a terhesség bármelyik szakaszában alkalmazható volt. Morawiecki „teljesen megengedhetetlennek” nevezte” és felszólította a tiltakozókat, hogy tartózkodjanak az ilyen cselekedetektől.
„Nem lehet támadni embereket, templomokat, sem más ember jogát ahhoz, hogy értékei szerint éljen”– hangsúlyozta, utalva az utóbbi napok rongálásaira.Forrás: MTI
