Bár nem szeretnélek a fogadatlan prókátor szerepébe kényszeríteni, de mégis feltenném a kérdést: ha rajtad múlna, hogyan oldanád fel ezt a lassan már megoldhatatlannak tűnő, az SZFE-t körülvevő patthelyzetet, van-e valamilyen elképzelésed arra nézve, hogy mi lesz, mi lehet a megoldás?Első körben a legfontosabb tisztázni, vajon mi lehetett a szándéka annak, aki személy szerint letette az asztalra az SZFE-vel kapcsolatos elképzeléseket. Az elmúlt hetekben rengeteg helyen jártam az országban. A visszajelzésekből az a tapasztalatom, hogy a saját táborunk egyáltalán nem érti, miről van szó. Ezzel szemben a másik oldal nagyon is érti, sőt, dobbantóként használja ezt az ügyet a jobboldal elleni háborúban. A szándék tisztázása után a következő kérdés, hogy az illetékesek miért így kezdtek hozzá? Tudom, utólag könnyű okosnak lenni, de ebben vajon nem lehetett volna előtte is? A kultúra területe közismerten egy aknamezőhöz hasonlít, elég egy rossz lépés és komoly károkat lehet szenvedni. Színházi fronton az elmúlt tíz évben szó szerint minden csatát elvesztettünk, Székesfehérvártól Miskolcig a balliberális hangadók hegemóniája tarolt le mindent. Ilyen előzmények után vajon kik és miért gondolhatták, hogy a balliberális oldal létezésének alapját, a legfontosabb várukat, a képzés területét be lehet venni? És ha bevesszük, akkor utána mi lesz? Megkérjük a kirekesztés feketeöves balliberális bajnokait, hogy fogadják be az SZFE végzőseit?A JOBBOLDAL MÁR FOGLYA LETT AZ SZFE-HÁBORÚNAKA balliberális oldal most egyfajta üzenetet kreált a dologból. A jobboldal pedig a helyzet foglya lett, pont, mint egy krokodil, akinek valami fondorlatos csel révén egy seprűnyéllel kifeszítették a száját. Gyakorlatilag harcképtelen, de azért a megközelítése életveszélyes. A balliberális oldal cápái egyelőre messziről hencegnek: íme, legyőzhető a krokodil. Fontos megjegyezni: ezt a seprűnyelet nem a baloldal tette oda, ahol van, hanem közülünk valaki. Lassan két hónapja látszik, ez a probléma magától nem fog megoldódni, és az eddigi kísérletekkel pedig inkább a saját helyzetünket gyengítettük.Megy a kifárasztási művelet, de sajnos a másik oldal hangadói nem tudnak elfáradni ebben a küzdelemben, azért sem, mert jobb erőnlétben vannak, nagyobb a rutinjuk, tapasztalatuk és az előttük álló nagy politikai változás kezdő dominóját látják az SZFE-botrányban.A megoldást illetően valóban nem szeretnék a fogadatlan prókátor szerepébe kerülni. Nemcsak erre a helyzetre, hanem általánosságban érvényes az a mondás, hogy az ókori görögök óta csak körforgás minden. Nincs olyan jelenkori politikai stratégia, ami és aminek az ellenszere ne lenne benne például Thuküdidésznek A peloponnészoszi háború című könyvében.
Érzékelhető, hogy egyre gyakrabban jelennek meg olyan hangok – elsősorban jobboldali értelmiségi körökből –, melyek szerint itt lenne az ideje elmozdulni a kompromisszumok irányába. Alapvetően egyetértesz ezekkel a véleményekkel?Ez attól függ, milyen perspektívából nézzük az eseményeket. Az 1789-es francia forradalmi őrjöngés óta tapasztalhatjuk, hogy egy rendszer, egy társadalom lerombolása mindig és kizárólag a kultúrán keresztül kezdődik. A kultúra diktatúrája című könyv fülszövegébe írtam, hogy az állam, a hagyomány, a szakralitás, a társadalmi tartópilléreinek szétverése, erejének meggyengítése, erkölcsének megsemmisítése a kultúrán keresztül ugyanolyan stratégiai művelet, mint a hadászatban alkalmazott egyéb taktikák. Földi László ezerszer elmondta, háborúban állunk, ezt pedig új módszerekkel vívják. Ebben egy győztes lesz, vagy mi, vagy ők. Harmadik alternatíva nincsen. Ebből a szempontból minden kompromisszum árulás, a gyengeség és a gyávaság deklarálása. Ha rókát akarsz fogni, légy ravaszabb a rókánál. Kompromisszummal eddig soha egy rókát sem fogtak meg.NEM ISMERJÜK A TÖRTÉNELMET?! EZEK UGYANAZOK…Az elmúlt hónapokban több parlamenti képviselő meghívására körülbelül ötven polgármesterrel találkoztam. Jól látható, hogy vidéken nincs veszélyérzetük az embereknek. Pedig a magyar mondás is azt tartja: jobb félni, mint megijedni. A kultúra a balliberális világkép harci terepe. A jövőt az dönti el, hogy most mi határozza meg az emberek életérzését és világlátását. A balliberális világmegváltók egyes számú törvénye, hogy a lét határozza meg a tudatot. Ebből indult ki Marx is. Ha a léttel kapcsolatos életérzést a kommunikációs csatornákon felül lehet írni, nyert ügyük van. Hiába élünk jobban, hiába vagyunk sikeresebbek, ha nem így éli meg a többségi társadalom. Ilyenkor szoktak hatalomra kerülni a felforgatók. Amikor a balliberálisok helyzethez jutottak, mindig káoszt, anarchiát, tömeggyilkosságok sorozatát hozták magukkal. Ez fog következni most is. Nem ismerjük a történelmet, a társadalom nincs tudatában annak, hogy ezek ugyanazok, akik 1918-ban és 1919-ben és 1945 után majdnem kivégezték az országot. Azt ígérték, megvédik a hazánkat, ehelyett leszerelték a hadsereget és rongyként odadobták az ellenségnek. Azt hangoztatták, több pénzük lesz az embereknek, ehelyett mindenkitől elvettek mindent. Több szabadságot ígértek, majd a legsötétebb diktatúrát hozták el a magyarok számára. Tollas Tibor, a XX. század egyik legnagyobb költője már 1953-ban figyelmeztetett: „Ha nem vigyáztok, az egész világon / Bebádogoznak minden ablakot!” Börtön, terror, gyilkosság, ez a balliberális világ öröksége.Vidnyánszky Attila nyilatkozataiban többször tesz utalást arra, hogy az SZFE problémája valójában egy negyven év alatt felgyülemlő problémahalmaz, és ezt a két ügyet együtt, egy csomagban kell kezelni. Mi a véleményed erről a megközelítésről?Én rengeteg ügyben tisztelem Vidnyánszky Attila véleményét, ezzel is tökéletesen egyetértek. Talán abban egészíteném ki a magam álláspontjával, hogy a mai események meghatározzák a következő negyven év történéseit is. Ezzel párhuzamosan hiányérzeteim is vannak. Miért Vidnyánszky Attilának kell az első sorban hadakoznia? Hol vannak a többiek? Ilyenkor derül ki igazán, hogy az elmúlt tíz évben nem volt kultúrpolitika. Nincs jobboldali kulturális hálózat. Hol van az egységes jobboldali értelmiség? Jól láthatóan gyáván hallgat, tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Az űrt pedig a balliberális oldal betöltötte. Az SZFE most a baloldali lázadás fellegvára. Ennek minden eleme meg van írva a fő felforgatónak, Szrgya Popovicsnak az Útmutató a forradalomhoz című kátéjában. Ukrajnától Egyiptomig az általuk vezényelt lázadási technikákat egy multinacionális cég termékéhez hasonlította. Ez pontosan így van, hiszen ezek ugyanolyan importlázadások, mint a multitermékek. Azt hangoztatja, hogy lázadást nem lehet kirobbantani szimbólum nélkül, ehhez kell egy logó, amit mindenki ért. „A márkának reklám kell, ami szimbólumokon alapul” – írja. Ami szimbólumként Szerbiában, Egyiptomban az ökölbe szorított kéz volt, nálunk ezt a szerepet tölti be a nejlonszalag, amivel körülvették az épületük bejáratát. A tetteik következménye kapcsán nem árt, ha vigyázó szemünket például Ukrajnára, Egyiptomra, Líbiára és Szíriára vetjük. Jobb lett a társadalomnak azóta? Van fogalmunk arról, hogy hány ember halt meg, hányat üldöztek el, tettek földönfutóvá ezek a mesterséges, titkosszolgálatok által generált forradalmak?EZ MÉG MINDIG LUKÁCS GYÖRGY KOMMUNISTA TÖMEGGYILKOS FRANKFURTI ISKOLÁJAValószínűleg kevés kultúrában és történelemben jártas jobboldali gondolkodó vitatkozna azzal az állítással, hogy napjaink kulturális közéletét még mindig a Kádár János kultuszminisztere, azaz Aczél György regnálása alatt szocializálódott elit uralja. Egyetértesz ezzel az állítással?Csak akkor, ha Aczél szerepét egy hálózatrendszerbe illesztjük. Az ő tevékenysége valaminek a folytatása, ez pedig nem más, mint Lukács György kommunista tömeggyilkos frankfurti iskolája. Ez a balliberális kezdeményezés 1920 után azt tűzte ki célul, hogy a kultúrában el kell foglalni azokat a hálózati pontokat, amelyekkel befolyásolni lehet a társadalmat. Ebbe minden beletartozott, az egyetemektől a filmen át a színházig. Országokon átnyúló hálózatokat hoztak létre, amelyre emblematikus példa az SZFE esete is: a hálózat riadóztatta nemzetközi kapcsolatait, akik azonnal beálltak a sorba, erőt demonstráltak, szolidaritást vállaltak, még vonzóbbá téve az anarchiára épülő lázadásukat. A frankfurti iskola az alapja mindennek, a forradalmak, felforgatások ebből a kulturális attitűdből táplálkoznak. A kultúrát politikai propagandaként használják, Magyarország ebben is mintaállam.
[caption id="attachment_86438" align="alignnone" width="1024"]
Szakács Árpád 2020.10.28. Fotó: Horváth Péter Gyula[/caption]
Érezhető, hogy a liberális elit, az SZFE-t övező értékvitára megpróbálja ráhúzni, hogy ez jobbára a színvonaltalan jobboldali konzervatív erők és a színvonalas balliberális oldal között feszülő ellentét. Elsősorban Fullajtár Andrea legutóbbi, tabletről előadott, hibáktól hemzsegő Nemzeti dal-szavalásának tükrében kérdezném: mi a véleményed erről?Ez nem értékvita. A balliberális kulturális oldal ma már egyáltalán nem tud értékeket teremteni. A kortárs irodalmi szerzők olvasása közben olyan érzése van az embernek, mintha fűrészport rágna. Emészthetetlen szövegtenger az egész. A filmes világukra a kutya sem kíváncsi, a Filmalap által támogatott filmjeik nézettsége kritikán aluli. Ez is jó bizonyíték arra, hogy számukra a művészet puszta megélhetési öncél, egy lázadási terep, közben a saját táboruk sem nézi, olvassa őket. A balliberális kultúra olyan, mint egy átcímkézett, új csomagolással ellátott, lejárt szavatosságú termék: régen viszonylag tartalmas volt, de ma már állateledelnek se jó. Amit lehet, lehúz a sárba. Ezt tette a színházi világgal is. A mocskos, durva beszéd terjedése kapcsán a színházi világnak nagyon komoly felelőssége van. Az Átriumtól a Játékszínen át a Radnótiig egyes előadások feldolgozásai olyan stílusban jelennek meg a színpadon, amitől egy focimeccs legdurvább hangnemű közönsége is elpirul. A homoszexualitás, a gender, az aberráció melegágya lett a művészet. Nem véletlen, hogy ezen a területen van a legtöbb szexuális zaklatási botrány. Minderre csak hab a tortán, ahogy a színházi világot belengi a korrupció, nemcsak a tao-pénzekből csaltak el milliárdokat, hanem átláthatatlan és zűrös a színházak egyéni gazdálkodása is. Tisztelet a kevés kivételnek. A háttérben az van, hogy egy velejéig romlott társaság züllött életvitelét akarja erkölcsi etalonként eladni.Szakács Árpád 1980-ban született Köröstárkányban. Újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, kommunikációs szakember. 1998–2001 között a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló és az Erdélyi Napló munkatársa. 2001-től a Magyar Nemzet igazságügyi szakújságírója. 2004-től a Reggel című napilap újságírója, szerkesztője. 2005-ben az Axel Springer központi szerkesztőségének újságírója, szerkesztője. 2008–2016 között több lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője. 2016–2020 között a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjai központi szerkesztőségének főszerkesztője. Nevéhez köthető a Kinek a kulturális diktatúrája? című, 2018-ban megjelent cikksorozat, amely az utóbbi évtizedek legnagyobb visszhangot kiváltó tényfeltáró írása volt. A sorozatról hírt adtak a Reuters, a BBC, a dpa és más külföldi sajtóorgánumok oldalai is. 2020-ban a Magyar Nemzetben elindította az úgynevezett szabadkőműves-vitát, amelyre több, mint száz éve nem volt példa. Szakmai elismerései: Csepel Örökség-díj (2014), Eötvös József-sajtódíj (2018), Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (2018), Lovas István-sajtódíj (2019), Lancea Regis-díj (2020). Az általa vezetett szerkesztőség munkáját 2019-ben Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjjal ismerték el a Parlamentben. Forrás: Pestisracok.hu