„Az asszociáció nem véletlen, a polgárháború utáni évektől 20. század közepéig nem a volt rabszolgatartó államokban – mint amilyen Missouri is – elég gyakori volt, hogy fehérek meglincseltek feketéket, ezzel elriasztva a fekete közösséget többek között a szavazástól is” – írja a 444.hu. A demokraták ezért követelik, hogy a választások ideje alatt takarják le a kötelet.
Az ügyről megszólalt a szavazóhelyiségnek helyt adó Stone megye egyik tisztviselője is, aki szerint a kötél egy kiállítás része, ami az Egyesült Államok utolsó nyilvános kivégzésnek állít emléket – ez 1937-ben történt. A kivégzett egy Hurt Hardy nevű fehér férfi volt, aki agyonlőtt egy nőt, aki szerinte nem viszonozta a szerelmét. A kötélnek így se a választásokhoz, se a feketék elleni erőszakhoz nincs köze. Ennek ellenére a kötelet letakarták.Forrás: Mandiner Már csak egy nap van hátra az amerikai elnökválasztásig, de már most érkeznek érdekes történetek, jelenségek a választókörök környékéről. A BBC beszámolója szerint egy Missouri állambéli szavazóhelyiségben például akasztófakötél lóg, amit a helyi demokraták nehezményeztek is. Szerintük ez felháborító és arra szolgál, hogy a fekete szavazókat elriassza a szavazástól.
„Az asszociáció nem véletlen, a polgárháború utáni évektől 20. század közepéig nem a volt rabszolgatartó államokban – mint amilyen Missouri is – elég gyakori volt, hogy fehérek meglincseltek feketéket, ezzel elriasztva a fekete közösséget többek között a szavazástól is” – írja a 444.hu. A demokraták ezért követelik, hogy a választások ideje alatt takarják le a kötelet.
Az ügyről megszólalt a szavazóhelyiségnek helyt adó Stone megye egyik tisztviselője is, aki szerint a kötél egy kiállítás része, ami az Egyesült Államok utolsó nyilvános kivégzésnek állít emléket – ez 1937-ben történt. A kivégzett egy Hurt Hardy nevű fehér férfi volt, aki agyonlőtt egy nőt, aki szerinte nem viszonozta a szerelmét. A kötélnek így se a választásokhoz, se a feketék elleni erőszakhoz nincs köze. Ennek ellenére a kötelet letakarták.Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.