Úgy érzik, meg tudják fordítani Pennsylvania államot, és nyerni fognak.
Mint ismert, Donald Trump néhány órával ezelőtt kihirdette a saját győzelmét.

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje amerikai idő szerint hajnali háromnegyed egykor (magyar idő szerint háromnegyed hétkor) tartott sajtótájékoztatót, amelyben megköszönte a szavazók támogatását és türelmét. Elmondta, hogy úgy érzik, meg tudják fordítani Pennsylvania államot, és képesek lesznek megnyerni a választásokat – írja az Origo.
Joe Biden azt követően, hogy megköszönte a stábja munkáját és a szavazók türelmét, kijelentette, hogy nagy valószínűséggel el fog húzódni az eredményhirdetés a korai és a levélszavazatok miatt. A demokrata elnökjelölt szerint képesek lesznek megfordítani Pennsylvaniát, és Georgia államban is győzni tudnak. Biden emellett arról is beszélt, hogy Wisconsin, Michigan és Minnesota államban is képesek lesznek győzni, pedig jelenleg csak Minnesotában vezet, a másik két államban Trumpnál az előny – áll az Origo.hu beszámolójában.Forrás: Origo.hu
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.