2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Rendkívüli: Hiába tiltakozott a kormány, Brüsszelben megszületett a megegyezés a jogállami feltételekről

Megszületett a tagállamok és az Európai Parlament között a jogállamisággal kapcsolatos megállapodás. Az első hírek alapján az EP-nek sikerült a legtöbb követelését érvényesíteni azzal kapcsolatban, hogy a jogállami értékeket és az uniós kifizetéseket kössék össze – ez az, ami ellen a magyar kormány kezdettől tiltakozott.A tagállami vezetők júliusi megállapodása még csak arról szólt, hogy pénzügyi következményekkel csak az unió pénzügyi érdekeinek sérelme járhat, az Európai Parlament azonban már akkor jelezte, hogy csak ennél tágabb megfogalmazás esetén fogja támogatni az uniós költségvetési javaslatot, amelynek része a jogállami feltételrendszer. Az EP tárgyalódelgációjának tagja volt Cseh Katalin, a Momentum képviselője, aki néhány perccel a megegyezés után elmondta az EUrológusnak: "Sikerült kidolgozni egy olyan mechanizmust, amely azon túl, hogy nagyon komoly antikorrupciós intézkedést tartalmaz, a jogállamiság sérelmére is kiterjed. Például alkalmazható a bírói függetlenség megsértése esetére is, illetve támaszkodik az Európai Bizottság által bevezetett jogállamisági jelentések tartalmára is. Kijelenthető, hogy hosszú évek után végre van egy olyan garancia az Európai Unió kezében, amely a jogállamisági garanciákhoz kötheti az uniós pénzek kifizetését." Cseh Katalin hozzátette, az EP számára nagyon fontos volt, hogy semmilyen intézkedés ne tegye lehetetlenné, hogy a végfelhasználók, tehát a támogatások végső jogosultjai megkapják a megítélt összegeket. Ebben a megállapodásban sikerült ezt is tisztázni, és a felek megegyeztek ennek részleteiről is. Bár a tanácsi delegáció elfogadta ezt az egyezséget, az Orbán-kormány az eddigi nyilatkozataiban rendre ellenezte ezeket a törekvéseket. Több alkalommal is kifejtették, hogy amennyiben ilyen tartalom kerül a jogszabályba, akkor a magyar parlament nem fog hozzájárulást adni a 750 milliárd eurós uniós hitelfelvételhez. Ezzel pedig lehetetlenné válna az uniós gazdasági újjáépítési csomag beindítása és működtetése egész Európában. Az alkut megerősítette az Európai Tanács is.
Az új feltételességi mechanizmus megerősíti az uniós költségvetés védelmét, abban az esetben, ha a jogállamiság elveinek megsértése az uniós pénzeszközökkel való visszaéléshez vezet
- erősítette meg a hírt a soros elnökséget betöltő Németország állandó képviselője, Michael Clauss.Forrás: HVG nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató