Az alkotmánymódosítás javaslatát két nyíltan meleg jogalkotó: Nelson Araujo és David Parks szenátor nyújtotta be. Mára kutatás is bizonyítja, hogy Nevada a legjobb állam LMBTQ közösség tagjainak, igazából a meleg párok oda járnak házasodni. Ők pedig nagyon büszkék erre:végre sikerült kitörölni ezt a „diszkriminatív nyelvezetet” az alkotmányból – ahogy mondják.
„Minket nem érdekel kivel házasodsz!”
És következzen hat olyan LMBTQ politikus, akik nagyot nyertek a 2020-as választásokon:Sarah McBride lett az első transznemű szenátor Amerikában és az első ilyen, aki hivatalt tölt be Delaware-ben.
Ő lesz a valaha volt legmagasabb pozíciót betöltő transznemű Amerika történetében (eddig).Ritchie Torres az első meleg afro-latino férfi a kongresszusban.
Torres volt a legfiatalabb tagja a New York városi önkormányzatnak, amikor első hivatalára megválasztották, Bronx-ot képviselte.Mondaire Jones, mindössze 33 éves, a képviselőházban Torres mellett az első színes bőrű, meleg képviselők között van.
A Harward-on végzett, és elmondása szerint „meghatározó figura lesz” az amerikai politikában.Mauree Turner az első nem bináris (sem nem férfi, sem nem nő), akit Amerikában, és az első muszlim, akit Oklahomában megválasztottak.
A szavazatok több mint 71 százalékát szerezte meg.Taylor Small Amerika ötödik transznemű jogalkotója lett, korábban drag-queenként Nikki Champagne néven ismerhette a nagyközönség.
A szavazatok 30 százalékával nyert, Vermont lakói választották meg. A Vermont-i Pride Centrum igazgatója.Stephanie Byers pedig az első amerikai őslakosoktól leszármazott transznemű képviselő lett.
Kansas polgárai a nyugdíjba vonult transznemű tanárt tisztelték meg bizalmukkal.Hát így állunk. Amerika képviselői házait igazából lassan szivárványszínűre is lehetne festeni. De még nincs vége a választás kiértékelésének!Forrás: 888.hu
