„Egyértelmű többséggel nyerjük meg ezt a választást” – szögezte le a demokraták elnökjelöltje.A járvány, a gazdaság, a klímaváltozás és a rendszerszerű rasszizmus kezelésére kapnak megbízatást – jelentette ki Joe Biden péntek éjjel a delaware-i Wilmingtonban mondott rövid beszédében.
A demokraták elnökjelöltje – aki az eddigi eredmények szerint várhatóan az Egyesült Államok 46. elnöke lesz – azt mondta: „még nem jelentjük be a végleges győzelmet”, de a demokraták nyerik meg a választást. Felsorolta, hogy Pennsylvaniában, Arizonában és Nevadában győzelemre áll.„Egyértelmű többséggel nyerjük meg ezt a választást” – szögezte le, hozzáfűzve: arra számít, hogy háromszáz elektor támogatását fogja elnyerni. Hangsúlyozta azt is, hogy minden egyes szavazatot megszámolnak, egyben nyugalmat és türelmet kért a választóktól.
Biden kifejtette: nem vár a munkával, elnöksége első napján tervet terjeszt elő a koronavírus-járvány féken tartására. Mint fogalmazott: a járvány egyre aggasztóbb méreteket ölt, már több mint 240 ezer amerikai halt meg, és a gazdasági talpra állás is lassul. „Nincs több elvesztegetni való időnk a pártcsatározásokra” – jelentette ki.
A politikus azt mondta, „megpróbál hidat építeni az ország megosztottsága fölött”, és arra kérte az amerikaiakat, hogy „emelkedjenek felül a haragjukon” és fogjanak össze.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.