A november 11-i függetlenség napja a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep. Annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.Varsóban a nemzeti körök által rendezett idei, sorrendben tizenegyedik függetlenség menetének a lebonyolítását természetesen megnehezíti a koronavírus-járvány, de a hazafiak megtartják az eseményt.
Vedd oltalmadba az egész nemzetet
- volt a mottója a tavalyi felvonulásnak.

Az egyik belvárosi téren kezdődő menet előtt a résztvevők - sok fiatal, de idősebbek és kisgyerekes családok is - eléneklik a nemzeti himnuszt, és rózsafüzért imádkoznak. A nemzeti zászlók alatt vonuló, hazafias és antikommunista, bevándorlásellenes jelszavakat skandáló tömeg ezt követően a szokásos útvonalon, a Poniatowski hídon átvonult a Visztula túlsó partjára, a Nemzeti Stadionhoz, ahol véget ért az ünnepség.
Minden évben nehézségbe ütközik a megszervezése, mert a liberálisok rendre támadják az eseményt. Illetve a bohóc antifák is meg szoktak próbálkozni, hogy provokálják a tömeget, de azt a futballszurkolók szokták kezelni...
Idén egy komoly beharangozóval is készültek a patrióták:
Karácsony Gergely varsói cimborája közbeszólt:
Varsó szélsőliberális polgármestere arra hivatkozva tagadta meg a rendezvény jóváhagyását, hogy az a járvány miatt egészségügyi kockázatot jelentene. Akkor azonban nem aggódott az egészségügyi következmények miatt, amikor beállt az anarchista tüntetők közé.
Motorizálva, autós felvonulásként tartanák meg a Függetlenség Napját Lengyelországban, hogy elkerüljék a járványhelyzet miatti kockázatot, de a liberális főpolgármester még így sem engedélyezi az ünneplést. Akkor azonban nem aggódott az egészségügyi következmények miatt, amikor beállt az abortuszpárti tüntetők közé.A lengyel Függetlenség Napjának szervezői bejelentették, hogy autós tüntetéssel fognak megemlékezni, mivel a gyalogos demonstrációt betiltották – írja a Reuters.

Rafal Trzaskowski, Varsó szélsőliberális polgármestere arra hivatkozva tagadta meg a rendezvény jóváhagyását, hogy az a járvány miatt egészségügyi kockázatot jelentene. Akkor azonban nem aggódott az egészségügyi következmények miatt, amikor beállt az abortuszpárti tüntetők közé.
Trzaskowski az, aki beiktatása után nem sokkal az első lengyel politikuskánt írt alá LMBTQ személyek jogait támogató nyilatkozatot, amivel sok ismert ember felháborodását is kivívta a keresztény lengyel közéletben.
Forrás: V4NA nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.