Tűzoltókocsikat gyártó üzem épült Kaposváron

A regionális szervizként és tanműhelyként is szolgáló létesítmény az első vállalkozás a város keleti ipari parkjában.

Átadták az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó, állami tulajdonú BM Heros Zrt. gyártóközpontját, valamint Kaposvár új oktatási és innovációs műhelyét a somogyi megyeszékhelyen pénteken.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP ) az eseményen azt mondta: a másfél milliárd forintból épült, regionális szervizként és tanműhelyként is szolgáló létesítmény az első vállalkozás a város 32 hektáros keleti ipari parkjában, amelybe gépiparban érdekelt társaságok betelepülését várják.

Kaposvár mindig a gazdaság erősítését helyezte a fókuszba, ennek tükrében épült a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út, továbbá épültek és újultak meg az iparterületek – közölte. Jelezte: folyik a város 21. századi újraiparosítási programja annak érdekében, hogy minden kaposvári dolgozhasson, többet kereshessen, jobban élhessen.

Forrás: MTI

Check Also

Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium

A Magyar Honvédség ahogyan a koronavírus-járvány első hullámának idején is tette – a járvány terjedésének …