Tombolt a New York Times, jött Tusk, majd követte Weber. Tegnap a hazai brüsszeliták visítottak, és most előjött Katarina Barley, az új Sargentini. Barley volt az, aki nemrég azt mondta, hogy Magyarországot és Lengyelországot, hanem azt, hogy Orbán Viktort kell pénzügyileg kiéheztetni. Majd, amikor botrány lett a mondatából, nem bocsánatot kért, hanem elkezdett magyarázkodni. A lengyel kormányt vezető Jog és Igazságosság párt akkor már indítványozta Barley leváltását Magyarország „kiéheztetéséről” szóló kijelentése miatt. Jourovához hasonlóan fittyet hányt mindenre ő is...

Az EP egyik alelnöke. Katarina Barley, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa a magyar vétó után kijelentette:
"most bosszulja meg magát, hogy kesztyűs kézzel bánt a lengyel és a magyar kormánnyal az Európai Bizottság, az Európai Tanács, és mindenekelőtt a konzervatív pártcsalád, amelynek még mindig tagja Orbán Viktor Fidesze".
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.