A hvg.hu értesülései szerint egy céges konfliktus miatt leváltották az Index főszerkesztőjét, a kiadónál történt változások érinthetik Bodolai László igazgatósági elnök pozícióját is.
Visszahívták pozíciójáról Szombathy Pált, az Index főszerkesztőjét. A konfliktus hátterében egy cégen belüli vita áll.
Másfél hete Balogh Ákos Gergelyt, a lap egyik főszerkesztő-helyettesét küldték el a próbaideje alatt, így az elbocsátást hivatalosan indokolni sem kellett. Balogh kirúgását Szombathy azzal indokolta, hogy az elmúlt három hónapban kiderült, hogy nem egyformán gondolkodnak az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről.Forrás: HVG Újabb dráma alakult ki Magyarország legnagyobb álhírgyáránál: kidobták az új főszerkesztőt:
A hvg.hu értesülései szerint egy céges konfliktus miatt leváltották az Index főszerkesztőjét, a kiadónál történt változások érinthetik Bodolai László igazgatósági elnök pozícióját is.
Visszahívták pozíciójáról Szombathy Pált, az Index főszerkesztőjét. A konfliktus hátterében egy cégen belüli vita áll.
Másfél hete Balogh Ákos Gergelyt, a lap egyik főszerkesztő-helyettesét küldték el a próbaideje alatt, így az elbocsátást hivatalosan indokolni sem kellett. Balogh kirúgását Szombathy azzal indokolta, hogy az elmúlt három hónapban kiderült, hogy nem egyformán gondolkodnak az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről.Forrás: HVG

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.