69 évesen elhunyt Balázs Fecó a Korál legendája, miután súlyos állapotban kórházba került koronavírus fertőzés miatt.
Ismét megtörve és megrendülve búcsúzunk zenész barátunktól. Balázs Fecó Nyugodj Békében. Az Apostol együttes tagjai mély fájdalommal búcsúznak tőled, jelent meg az Apostol együttes hivatalos Facebook-oldalán.Balázs Fecó 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdte el zenei karrierjét. Az igazi siker 1978-ban kezdődött, amikor megalapította a Korál együttest. Ő alakította újjá és önálló együttessé. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. 1986-ban a Korál feloszlott, innentől Fecó szólókarrierbe fogott: 10 albumot adott ki. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet. Liszt Ferenc-díjat kapott 1998-ban, emellett megannyi díjjal ismerték el munkásságát: Fonogram-díj (2008), Artisjus Életmű-díj (2010). Korál - Hazafelé
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.