Orbán a mai rádióinterjújával is kitette az indexet - írta a Facebookon az őrült Jakab.
Jobban mondva az elakadásjelzőt, merthogy ismét kiderült, lövése sincs, merre kéne haladni, hogy kijussunk a válságból. Pár hete azt mondta, hogy az egészségügynek 50 százalék esélye van arra, hogy kibírja a nyomást. Egy nappal később azt, már 99,99 százalék az esély erre. Ma azt mondta, hogy nem lát biztató jeleket.
De legalább abban biztos volt, hogy mindenért Soros a hibás, ő meg a legkeményebb kormányfő Európában. Merthogy neki Brüsszel csak úgy ne szabjon feltételeket az uniós mentőcsomaghoz. Mi is ez a feltétel? Ne lopd el az uniós pénzt, hanem add oda magyaroknak. Mit is mondott erre ma Orbán? „Nem akarok kompromisszumot kötni. Találjunk megoldást.”
A kis buta nem tudja, hogy épp a kompromisszum a megoldás. A kompromisszum pedig így szól: nem lopom el az uniós pénzt, helyette kivezetem belőle Magyarországot a válságból.
Kapcsold ki Viktor az elakadásjelzőt és szállj ki a kocsiból. Mert a kormányzás láthatóan nem megy.
- zárta a magvas gondolatait a baloldali Jobbik első embere. A Jobbik elnöke ismét megnyilvánult.

- zárta a magvas gondolatait a baloldali Jobbik első embere.

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.