Továbbá mostanra itt sikerült megvalósítani a pártvezetésben meglévő családi vállalkozási modellt is. Míg a kerületet a papíron független, ám a Fővárosi Közgyűlésben a DK-frakcióban ülő Cserdiné Németh Angéla vezeti, addig a helyi DK-ban a polgármester 21 esztendős, egyetemista fia, Mihály Gergő lett az új elnök.
A teljesen kicserélődött helyi pártvezetésben helyet kapott Matlák Gábor egykori SZDSZ-es politikus, Gulyás Márton aktivista–anarchista ügyvédje, aki maga is belépett a DK-ba azt követően, hogy felkérést kapott, társadalmi megbízású alpolgármesterként segítse Cserdiné városépítő munkáját.
Fia pártelnöki posztja mellett az önkormányzat népjóléti bizottságának külsős tagja is, de a Bölcsődei Érdekképviseleti Fórumban is helyet kapott.
Jól jellemzi Cserdiné politikáját, hogy míg egyetlen bizottsági pozíciót sem ajánlottak fel a kerületben ellenzékben lévő Fidesz–KDNP-nek, addig az átláthatóságért Pósa András egykori pártigazgató gondoskodik havi nettó 300 ezer forintért.Forrás: Magyar Hírlap Ahogyan a Fővárosi Közgyűlésben a pestszentlőrinci és óbudai szocialista polgármesterek átigazolásával, úgy a XV. kerületben is a DK lett az ellenzék legerősebb pártja.
Továbbá mostanra itt sikerült megvalósítani a pártvezetésben meglévő családi vállalkozási modellt is. Míg a kerületet a papíron független, ám a Fővárosi Közgyűlésben a DK-frakcióban ülő Cserdiné Németh Angéla vezeti, addig a helyi DK-ban a polgármester 21 esztendős, egyetemista fia, Mihály Gergő lett az új elnök.
A teljesen kicserélődött helyi pártvezetésben helyet kapott Matlák Gábor egykori SZDSZ-es politikus, Gulyás Márton aktivista–anarchista ügyvédje, aki maga is belépett a DK-ba azt követően, hogy felkérést kapott, társadalmi megbízású alpolgármesterként segítse Cserdiné városépítő munkáját.
Fia pártelnöki posztja mellett az önkormányzat népjóléti bizottságának külsős tagja is, de a Bölcsődei Érdekképviseleti Fórumban is helyet kapott.
Jól jellemzi Cserdiné politikáját, hogy míg egyetlen bizottsági pozíciót sem ajánlottak fel a kerületben ellenzékben lévő Fidesz–KDNP-nek, addig az átláthatóságért Pósa András egykori pártigazgató gondoskodik havi nettó 300 ezer forintért.Forrás: Magyar Hírlap

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.