2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

A hitlerező, gyurcsányista László Imre kerületében is lesznek megszorítások

László Imre, Újbuda DK-s polgármestere bejelentette, hogy kerületében jelentősen megemelik az építmény- és telekadót.

László Imre, Újbuda DK-s polgármestere közösségi oldalán jelezte, a vállalkozásokat és a gazdagokat érintő építmény és telekadót emelik meg januártól a 11. kerületben – számol be a Hír TV. A januártól életbe lépő, mintegy 30 százalékos emeléssel számítások szerint csaknem 1,2 milliárd forintot vonnak el a helyi vállalkozásoktól és magánszemélyektől. A polgármester megjegyzése szerint a szigorító intézkedések csak ideiglenesek. A térség KDNP-s országgyűlési képviselője, Simicskó István szerint a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy majdnem 30 százalékkal emeljék az építmény- és telekadót. „Vagy nem kezeltek még sohasem válságot, ehhez képest igen erőteljesen kioktatják a kormányt és folyamatos támadás alatt vagyunk, vagy pedig nem oldottak meg válságot” – mondta Simicskó, hozzátéve: a baloldali válságkezelés az mindig megszorításokból áll.

 Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!