"Ezidáig nem láttunk csalást olyan nagyságrendben, ami más választási eredményhez vezethetett volna" - hangsúlyozta Barr.
Az igazságügyi miniszter elmondta azt is, hogy a szövetségi nyomozók kivizsgálták a panaszokat, de nem találtak bizonyítékot, amely alátámasztaná azokat az állításokat, miszerint széles körben követtek volna el csalásokat a november 3-i elnökválasztáson.
Barr novemberben utasítást adott a szövetségi nyomozó hatóságoknak, hogy járjanak utána a hiteles bejelentéseknek. Egyben figyelmeztette őket, hogy kerüljék "a képzelet szülte és túlzó állítások" kivizsgálását.
Donald Trump hivatalban lévő, republikánus párti elnök több államban is indított pereket, melyekben vitatta a voksolás eredményét választási szabálytalanságokra hivatkozva. A keresetek eddig nem jártak sikerrel. Kedden Wisconsinban is hitelesítették Joe Biden amerikai demokrata párti elnökjelölt győzelmét. Ezt megelőzően Arizonában, Georgiában, Michiganben és Pennsylvaniában is hitelesítették a választási eredményeket, ami egy fontos formális lépés az elnökválasztást követően.Forrás: MTI Az amerikai igazságügyi minisztériumnak egyelőre nincsenek bizonyítékai kiterjedt választási csalásra - jelentette ki William Barr igazságügyi miniszter kedden az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva.
"Ezidáig nem láttunk csalást olyan nagyságrendben, ami más választási eredményhez vezethetett volna" - hangsúlyozta Barr.
Az igazságügyi miniszter elmondta azt is, hogy a szövetségi nyomozók kivizsgálták a panaszokat, de nem találtak bizonyítékot, amely alátámasztaná azokat az állításokat, miszerint széles körben követtek volna el csalásokat a november 3-i elnökválasztáson.
Barr novemberben utasítást adott a szövetségi nyomozó hatóságoknak, hogy járjanak utána a hiteles bejelentéseknek. Egyben figyelmeztette őket, hogy kerüljék "a képzelet szülte és túlzó állítások" kivizsgálását.
Donald Trump hivatalban lévő, republikánus párti elnök több államban is indított pereket, melyekben vitatta a voksolás eredményét választási szabálytalanságokra hivatkozva. A keresetek eddig nem jártak sikerrel. Kedden Wisconsinban is hitelesítették Joe Biden amerikai demokrata párti elnökjelölt győzelmét. Ezt megelőzően Arizonában, Georgiában, Michiganben és Pennsylvaniában is hitelesítették a választási eredményeket, ami egy fontos formális lépés az elnökválasztást követően.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.