A lassan fekete öves hazudozónak számító, már jogerősen is több ügyben pervesztes Márki-Zay Péter Lázár Jánosnak is nekiesett. Őt a Szeviép-ügyben és a K’Art-ügyben is megtámadta 2018 decemberi lejárató kijelentéseivel: korrupcióval, bűncselekmény elkövetésével hozta őt összefüggésbe, minek kapcsán Lázár feljelentést tett Vásárhely polgármestere ellen rágalmazás miatt.
A szerda délutáni, szegedi tárgyaláson a bíróság kimondta, hogy a polgármester bűnös rágalmazás vétségében. Az első fokú ítélet kimondja, hogy büntetésként 400 ezer forintot kell fizetnie. Márki-Zay Péter a sajtónak elmondta, hogy fellebbez az ítélet ellen.Forrás: Promenad Első fokon bűnösnek találta a bíróság Márki-Zay Pétert, Vásárhely balliberális polgármesterét, mégpedig rágalmazás bűntettének elkövetése miatt.
A lassan fekete öves hazudozónak számító, már jogerősen is több ügyben pervesztes Márki-Zay Péter Lázár Jánosnak is nekiesett. Őt a Szeviép-ügyben és a K’Art-ügyben is megtámadta 2018 decemberi lejárató kijelentéseivel: korrupcióval, bűncselekmény elkövetésével hozta őt összefüggésbe, minek kapcsán Lázár feljelentést tett Vásárhely polgármestere ellen rágalmazás miatt.
A szerda délutáni, szegedi tárgyaláson a bíróság kimondta, hogy a polgármester bűnös rágalmazás vétségében. Az első fokú ítélet kimondja, hogy büntetésként 400 ezer forintot kell fizetnie. Márki-Zay Péter a sajtónak elmondta, hogy fellebbez az ítélet ellen.Forrás: Promenad

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.