2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Életfogytiglant kapott Hasszán Farhud, az Iszlám Állam Magyarországon elfogott terroristája

Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön  Fővárosi Törvényszéken az egyebek mellet terrorizmussal vádolt Hasszán Farhudot, a bíróság emberiesség elleni bűntett elkövetésében találta bűnösnek a huszonnyolc éves férfit. A szír állampolgárt csaknem két éve a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, miután fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Hamis okiratokkal próbált repülőre szállni egy női utasával. Embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról, majd kiderült, hogy Farhud azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkos­szolgálat szerint 2016-ban a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Adataik és rendelkezésre álló bizonyítékok, többek között vallomások, operatív adatok és videofelvételek szerint húsz embert végzett ki, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. A gyanú szerint Hasszán Farhud parancsba az emberek kivégzését, lefejezését és maga is részt vett a gyilkosságokban.Hasszán Farhud a csütörtöki tárgyalásra TEK-es kommandósok kíséretében érkezett. A bíró röviden ismertette a vádbeszédet, és részletezte, hogy az ügyészség szerint a vádlott, hogyan tartott terrorban embereket, falvakat Szíriában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében. A vádirati tényállás szerint Hasszán Farhud kimerítette az emberiesség elleni bűntett fogalmát. A tárgyaláson a szír férfi, aki védője szerint csak egy egyszerű, nincstelen szír parasztember, végig csak a padlót nézte, nagyon ritka pillantott fel a bíróra. A szír terrorista többször panaszkodott amiatt, hogy nem érzi jól magát a börtönben, jelentések szerint volt, hogy nem ette meg az ételét, amit kap, és nem megy ki az udvarra sétálni, háromszor pedig már öngyilkosságot is megkísérelt. A szeptemberi tárgyaláson Hasszán Farhud azt kérte, vigyék vissza Szíriába, hogy ott meggyilkolják, mert szerinte az jobb lesz az neki. A bíró erre akkor azt mondta, hogy erre nincs mód.A vád az volt Farhud ellen, hogy az Iszlám Állam egyik harcosaként nem csak közönséges katona volt, de egy kisebb csoport vezetését is rábízta a terrorszervezet. Több olyan videofelvétel készült róla, melyeken húsz fogoly kivégzését rendeli el. Többek között feladata volt, hogy halállistát készítsen az iszlám ellenségeiről, civilekről, akiket bosszúból, illetve megfélemlítés céljából társaival együtt kivégeztek. [caption id="attachment_91092" align="alignnone" width="1024"] Hassan F Tárgyalás 2020.12.03. Fotó: Horváth Péter Gyula[/caption] A védelem álláspontja szerint nemzetközi bíróságnak kellett volna eljárnia az ügyben, a vád szerint ugyanis egy szír állampolgár Szíriában hajthatta végre a bűncselekményeket. Kelen László védő csütörtökön megismételte, hogy Hasszán Farhud analfabéta, vagyontalan és műveletlen ember, az a fajta halállista, amit a vád állít, nem is létezik, ugyanis a vádlott azt nem is írhatta volna le, hiszen nem tudja használni a tollat, ráadásul a listát nem is csatolta be az Ügyészség a bizonyítékok listájára. Az utolsó szó jogával nem élt Hasszán Farhud. [caption id="attachment_91093" align="alignnone" width="1024"] Hassan F Tárgyalás 2020.12.03. Fotó: Horváth Péter Gyula[/caption]   Fővárosi Törvényszék Hasszán Farhudot bűnösnek találta emberiesség elleni bűntettben, így életfogytiglani tartó fegyházbüntetésre ítélte, valamint örökre kiutasította Magyarországról. A szír terrorista az elsőfokú döntés értelmében legkorábban harminc év múlva szabadulhat feltételesen.Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató