2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Ez sem sikerült Kamu Geriéknek: A kormányhivatal szerint a BKK nem sűrítette eléggé a járatokat

A főváros kormányhivatal megítélése szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést.

A kormányhivatal az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett: a kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a fertőzés közösségi terjedésének fékezéséért a BKK-nak november 5-ig kellett volna megküldenie a járatsűrítési tervét.Hozzátették: a BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre, a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá. A kormányhivatal szerint a BKK által közölt adatokból látszik, hogy vonalainak mindössze kilenc százalékán történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony. Továbbá az is kiderült a harmadik felszólításra megküldött részletes adatokból, hogy a délelőtti és a délutáni csúcsban végrehajtott járatsűrítések jelentős része nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon valósult meg, csupán a kevésbé zsúfolt járatokat érinti - fűzték hozzá. "A kormányhivatal ismét felszólította a BKK-t, hogy szakmailag támassza alá intézkedéseit, és értékelhető járatsűrítési tervet nyújtson be" - áll a közleményben.Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!