2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Földi László: az Egyesült Államok is biztatja az ukránokat

Földi László biztonságpolitikai szakértő és Horváth József az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója voltak a HírTv Heti Terror című műsorának vendégei, ahol a franciaországi zavargások mellett a kárpátaljai magyarok elleni újabb támadásokról is szó volt. Ez egy megfélemlítés, ez egy befolyásolásra alkalmas dolog, ez egy politikai szándékú akció, ennek semmi köze a szakmaisághoz, hiszen itt nem olyan bizonyíték alapján mentek kutatni és lefoglalni, ami egy elsődleges bizonyíték lett volna, mondjuk operatív szempontból – mondta Földi László a műsorvezető azon kérdésére, hogy milyen típusú akciót láthattunk Kárpátalján. Majd hozzátette: Azt a bizonyítékot keresték, hogy miért is vannak ott. Ez egészen más műfaj: átlátszó, egyszerű és elfogadhatatlan. Azért azt meg kell jegyezni, hogy egy magyar-ukrán kötélhúzás régóta folyik, ennek két pillére van: az egyik, hogy Magyarország teljesen helyesen a magyar kisebbség érdekeit akarja érvényesíteni Ukrajnában. A másik, hogy az ukránok pedig szeretnének NATO tagok lenni, amit pedig a magyarok blokkolnak ennek következményeképp.
Meggyőződésem, hogy ennek a mostani cirkusznak nem csak az az oka, hogy egyszer csak az ukránok magamutogatók lettek, hanem bizony a NATO legnagyobb hadereje, az Egyesült Államok is piszkálja a dolgot és biztatja az ukránokat, hogy menjenek csak szépen szembe a magyarokkal, hiszen Ukrajnának NATO-tagnak kell lenni, mert akkor az orosz határ mellett nagyon komoly erőket tud az Egyesült Államok telepíteni. Itt már a nagy politika van jelen!
– mondta Földi. Horváth József az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója pedig úgy fogalmazott: Itt az ukrán politikai vezetés népszerűségvesztése is jól tetten érhető, nyilvánvaló, hogy ezt a nacionalista kártyát most elő kell húzni és annyira azért nem bátrak az ukránok, hogy az oroszokkal húzzanak lapot, hanem inkább a magyarokkal szórakoznak. Lengyelország is egy másik súlycsoport, egy 40 milliós ország egy komoly hadsereggel EU-tag, NATO-tag. Nem véletlen, hogy nem a lengyel kisebbséggel szemben lépnek fel.Forrás: HírTV, PS
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató