Csintalan: MSZMP aztán, MSZP aztán, Jobbik aztán, Fidesz aztán, ballib aztán, stb... Csapong a pali, de mit várjunk egy kommunistától?Tehát ez a politikai szélkakas Csintalan nyilatkozott az elmúlt napok eseményeiről.
Igazi bölcsességgel kezdte az ellenzéki megmondóember:
így összességében a szklerózis jelei jól láthatóak a rendszeren, de hogy meddig fog tartani ez az ammónia, azt nem tudom.
Majd folytatta, hogy a szélsőjobb közeledik a hatalomhoz, ez abból látszik, hogy Soros szinonímiája a zsidó. Erre használják, mert a magyar társadalom egy része fasiszta. Ezt a hatalom megtartására használják, és ezzel lehet élni, meg az üldöztetéssel.

Folytatta az elmúlt rendszer bukott politikusa:
A Heller már ezt mondta 2017-től, olyan szar a helyzet, és olyan szar lesz a helyzet, hogy akármilyen ellenzéki együttműködés, koalíció jön, fontos, hogy leváltsa ezt a hatalmat. Heller első fontos emberként állította, hogy be kell venni az összefogásba a Jobbikot is. Heller azért nem akárki...
Csintalan szerint a kritikus tömeg nem alszik:
Elkezdték emlegetni, hogy létrejött az ellenzéki szavazó. Ez nem az ellenzéki politika meggyőző ereje miatt jött létre, az a rengeteg élmény, amit az emberek átélnek. Pl. Nem reagál a csóró, és nem történik semmi és a nap felkel, a nap lemegy, de nem történik semmi... Ezek a dolgok rakódnak, mint a guanó és kezd egy kritikus tömeg összejönni...
- fejtegette Csintalan.
De a nagy megmondóembernek ennyi sem volt elég, továbbment:
Az emberek ki vannak rekesztve. Ehelyett a magyar proletár az boldogan megy bele abba az utcába, hogy mindenért Trianon a felelős, itt vannak az ellenségek, itt vannak a zsidók... A politika rájött arra, hogy lehet csinálni szabad rablást, közben kergetem a népet a múltjával, meg az idegenekkel, meg a veszéllyel, meg keltem a rémületet. A magyar proletár békében elvan. Egy darabig.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.