
15 ezer román lépett be 24 óra alatt az AUR-ba – amely az egyetlen patrióta, keresztény és konzervatív erő Románia parlamentjében – azt követően, hogy a szervezet társelnökei, George Simion és Claudiu Târziu erre felhívást tettek”
Az AUR-nak 46 szenátora és képviselője lesz a román parlamentben
– írják.
Félőrült ügyvéd, magyarfóbiás blogger, de fociultrák és ortodox egyházi vezetők is aktív részesei a Románok Egyesüléséért Szövetség 8.8 százalékos felemelkedésének.
„Többet tanultam a B középben, mint az összes általam kijárt iskolában. Egy fociultra életének vezérelvei egészségesek, és a mindennapi életben is alkalmazhatók. A Besszarábia Románia része (Basarabia e România) szlogent a B középben nevelkedettek találták ki, s ők is népszerűsítették. Továbbra is szükség van a patrióta és nemzeti ügyek felkarolására”– vallotta a 34 éves George Simion, aki az AUR társelnöki pozíciója mellett az Egységben a trikolór alatt szurkolói csoport prominens tagja is. Ez az a csoportosulás, amely az utóbbi időben magyarellenes jelszavakkal „biztatja” a román labdarúgó-válogatottat. Járványtagadás, szigorításellenesség, minden fórumon ortodox egyház védelme, magyarellenesség – csak néhány téma, amellyel lassan ismertté vált az emberek számára az AUR. George Simionról ritkán lehetett hallani a fősodorhoz tartozó médiában, de az AUR szimpatizánsai, tagjai, majd képviselő-, illetve szenátorjelöltjei olykor látványos akciókkal hívták fel magukra a figyelmet. Diana Iovanovici-Șoșoacă ügyvéd nemcsak az online világ sztárja lett, de a hírtelevíziók stúdióiban is hisztérikus módon érvelt az általa egyházellenesnek tartott járványhelyzeti korlátozások ellen. Védelmébe vette Konstanca (görög nevén Tomis) érsekét, és a jogi képviselőjeként is fellépett, miután az egyházi vezető arra szólította fel a híveket és az ortodox papokat, hogy a korlátozások ellenére bátran vegyenek részt a Ion Corvin falunál lévő Szent András-barlangnál tartott szertartáson. A szintén AUR-os Dan Tanasát nem kell bemutatni a magyar médiafogyasztóknak, a bloggert igazi hősként tisztelik román nacionalista körökben a magyar feliratok, kisebbségi jogok elleni feljelentései miatt. Illyés Gergely politológust a Krónika az AUR meglepő eredményének okairól, illetve várható tevékenységéről kérdezte. „A párt kizárólag a közösségi oldalakon szerveződött, George Simion AUR-elnök szimpatizánsai a politikai folyamatokat szorosan követő, az összes párttal és a hatóságokkal is szembehelyezkedő, a fennálló folyamatokat ellenszenvvel figyelő tömeget jelentenek” – hangsúlyozta a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. Mint mondta, a közvélemény-kutató cégeket kellene megkérdezni arról, hogy miért nem mérték a kutatások. Megemlítette, hogy a felmérésekre szakosodott két ismert cég szerint már két-három hónapja 5 százalék körül volt a párt, mégsem került bele a nyilvánosságra hozott jelentésekbe. A mostani sikerüket a járványellenes intézkedésekkel (maszk- és oltásellenesség, zarándoklatok betiltása stb.) szembeni indulatok ügyes kihasználásában, a közösségi média használatában és az ortodox egyház hathatós segítségében látom. A párt nem a magyarellenességével érte el ezt az eredményt, de olyan vezetői és tagjai vannak, akiktől korántsem áll távol a magyarok gyűlölete, hogy enyhén fogalmazzunk. Tehát ha lejár a járvány, és már emiatt nem lehet bírálni a hatóságokat, könnyen a magyarok ellen fordulhat a párt retorikája. De akár már most is, a koalíciókötési tárgyalások során láthatjuk ezt” – fogalmazott a székelyudvarhelyi politológus. Az is tény, hogy évtizedek során kialakultak és fennmaradtak, átalakultak olyan mozgalmak, szervezetek, amelyek, habár nem célozzák meg közvetlenül a politikai szereplést, alaphangvételükre a nacionalista patriotizmus, esetleg vallásos fundamentalizmus. Forrás: 888.hu, Székelyhon
