A kezdőkörben térdelve tiltakoztak a “rasszizmus ellen” a PSG és a Basaksehir futballistái

A PSG és a Basaksehir futballistái a kedden félbeszakított, majd csütörtökön újrakezdett Bajnokok Ligája-mérkőzésükön a kezdőkörben térdelve álltak ki közösen a beképzelt rasszizmus miatt.

A PSG és a Basaksehir mérkőzése kedden 13 percig tartott, miután mindkét csapat játékosai levonultak a pályáról.

A futballisták a negyedik játékvezető, a román Sebastian Coltescu ellen protestáltak, mert a bíró azt mondta kollégájának, hogy „azt a feketét kell kiállítani”, amikor a Basaksehir stábtagjára, Pierre Webóra utalt.

A félbeszakított meccset szerdán a 14. perctől kezdték újra, de előtte a futballisták a kezdőkörben féltérdre ereszkedve, és öklüket az égnek emelve tiltakoztak a rasszizmus ellen. Többen „No to racism” feliratú pólót is viseltek, és a PSG stadionjában is ilyen hirdetések futottak a kivetítőkön. A meccset, amit 5-1-re nyert meg a PSG, már egy új bírói csapat vezette.

„Természetesen büszke vagyok arra, amit tettünk. Nem sajnáltuk, hogy nem játszottunk. Mi meghoztuk a döntést. Büszkék vagyunk. Sok dolgot mondunk már, de tény, semmi sem hatásosabb, mint ha cselekszünk”

– mondta a PSG játékosa, Kylian Mbappé.

Érdekesség, hogy Webót kiállították kedden, az Európai Futballszövetség (UEFA) felfüggesztette büntetését, így leülhetett a kispadra.

A Basaksehir edzője, Okan Buruk azt mondta, amikor csapata levonult a pályáról, megmutatta, hogy egységesek. A PSG edzője, Thomas Tuchel is arról beszélt, hogy csapata együttérzett a török klubbal, és bátor döntést hozva ők sem mentek ki a pályára.

A héten már volt egy ilyen BLM-es őrület, a Millwall szurkolói fütyülték a saját csapatukat.

Check Also

Szoboszlai Dominik a valaha volt legdrágább magyar focista lett

Szoboszlai Dominik lett a legdrágábban elkelt magyar futballista, ugyanis korábban sosem fizettek ilyen sok pénzt …