2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Összecsaptak Trump támogatói az ellentüntetőkkel: négy embert leszúrtak, egyet lelőttek

Zavargások indultak tegnap Washington DC-ben és Washington-államban. Négy embert leszúrtak és egy embert lelőttek a tüntetésekhez köthetően.  Donald Trump támogatói vonultak az utcára, hogy az elnökválasztás eredménye ellen tüntessenek, kicsivel azután, hogy a legfelsőbb bíróság visszadobta az utolsó republikánus próbálkozást is arra, hogy a választás eredményeit megtámadják.   A Trump mellett kiállók találkoztak azokkal a tömegekkel, akik hónapok óta rendszeresen demonstrálnak a Black Lives Matter mozgalom mellett, illetve azokkal a tüntetőkkel is, akik kifejezetten a Trump mellett tüntetők ellen tüntetve vonultak az utcára. A rendőrség megpróbálta egymástól szétválasztani a Trump mellett és ellen tüntetőket, ehhez füstbombákat is használtak, de nem mindig jártak sikerrel. A tüntetők és az ellentüntetők összecsaptak egymással és a rendőrökkel is. Négy embert megkéseltek Washington DC-ben, az USA fővárosában, mind a négyük súlyos sérüléseket szenvedett. Rajtuk kívül egy rendőr is megsérült a megmozdulások során. Azt nem tudni, hogy melyik tábort „erősítette” a késelő. A Washington állambeli Olympiában (ami ugye a nyugati parton található és nincs köze Washington DC-hez) lövöldözés is volt a demonstrációk során, egy embert lelőttek, az elkövetőt pedig őrizetbe vette a rendőrség. A rendőrség annyit közölt, hogy a Trump mellett tüntetők és az ellentüntetők közt is voltak, akik „nagyon jelentősen fel voltak fegyverkezve.” Washington DC-ben hat embert vett őrizetbe a rendőrség, szintén nem tudni, hogy Trump mellett vagy ellene tüntettek-e.   (Portfolio.hu)  

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!