Elárulta, hogy ha lesz a DK-nak kormányfőjelöltje, akkor – ha vállalja – az Dobrev Klára lesz. Hozzátette: akit végül megválasztanak az előválasztáson, „azért tűzbe kell menni”.
Gyurcsány Ferenc úgy véli, pártja nélkül nem működhet az ellenzéki összefogás. A volt miniszterelnök nem tart attól, hogy a kormányoldal az ő korábbi vitatott kormányzati szereplésével azonosítja az ellenzéket, szerinte ugyanis létrejött az ellenzéki szavazó, aki nem azt nézi, hogy melyik ellenzéki párt mit képvisel, hanem hogy menjen a Fidesz, és jöjjön az ellenzék.
Elmondta azt is, hogy nyitott a momentumos Fekete-Győr András által felvetett teljes előválasztásra, és hogy ki fognak dolgozni egy szempontrendszert a megfelelő képviselőjelöltek kiválasztására. De elárulta azt is, hogy nagy csalódás volt neki az illegális bitcoin-bányászattal foglalkozó DK-s önkormányzati képviselő ügye; illetve, hogy mit gondol a Szájer-ügyről; valamint hogy bárhogy is alakítsa a kormány a választási szabályokat, a rendszeren belül lesznek kénytelenek működni.Forrás: ATV Mint ismert, interjút adott az ellenzék vezére.Jakab Péter Jobbik-elnök, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és saját felesége, Dobrev Klára, a DK EP-képviselője – ezt a négy nevet említett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, amikor az interjújában arról beszélt, szerinte kiknek lehet reális esélye a felmérések alapján ellenzéki miniszterelnök-jelöltként. Kérdésre válaszolva továbbá megerősítette, Fekete-Győr András Momentum-elnök, illetve két momentumos EP-képviselő, Donáth Anna és Cseh Katalin is “kitűnő emberek”.
Elárulta, hogy ha lesz a DK-nak kormányfőjelöltje, akkor – ha vállalja – az Dobrev Klára lesz. Hozzátette: akit végül megválasztanak az előválasztáson, „azért tűzbe kell menni”.
Gyurcsány Ferenc úgy véli, pártja nélkül nem működhet az ellenzéki összefogás. A volt miniszterelnök nem tart attól, hogy a kormányoldal az ő korábbi vitatott kormányzati szereplésével azonosítja az ellenzéket, szerinte ugyanis létrejött az ellenzéki szavazó, aki nem azt nézi, hogy melyik ellenzéki párt mit képvisel, hanem hogy menjen a Fidesz, és jöjjön az ellenzék.
Elmondta azt is, hogy nyitott a momentumos Fekete-Győr András által felvetett teljes előválasztásra, és hogy ki fognak dolgozni egy szempontrendszert a megfelelő képviselőjelöltek kiválasztására. De elárulta azt is, hogy nagy csalódás volt neki az illegális bitcoin-bányászattal foglalkozó DK-s önkormányzati képviselő ügye; illetve, hogy mit gondol a Szájer-ügyről; valamint hogy bárhogy is alakítsa a kormány a választási szabályokat, a rendszeren belül lesznek kénytelenek működni.Forrás: ATV

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.