Múlt héten tartott volna autós demonstrációt az LMBTQ emberekre hátrányos új jogszabályok ellen a Budapest Pride, de megtiltotta a rendőrség. A szervezők szerint indokolatlan volt a tiltás, ahogy indokolatlan a gyülekezés vészhelyzeti rendelet általi általános tiltása is, ezért szeretnék, ha ezt felülvizsgálná az Alkotmánybíróság.Bírósághoz fordul a Budapest Pride a Helsinki Bizottsággal közösen amiatt, hogy a rendőrség nem engedélyezte a december 10-re, az emberi jogok világnapjára szervezett autós demonstrációjuk megtartását – közölte honlapján a szervezet. Ezen az LMBTQ emberek jogegyenlőségét súlyosan sértő, elfogadás előtt álló jogszabályi változások ellen szerettek volna tiltakozni.
Az országgyűlés várhatóan december 15-én szavaz a javaslatcsomagról, ami kötelezővé tenné a “keresztény nevelést”, és ellehetetleníti, hogy az egyedülállók (így az azonos nemű párkapcsolatban élők) gyereket fogadjanak örökbe, és alkotmányba foglalná a “születési nemhez való jogot “, amivel Majercsik Johanna, a Budapest Pride szóvivője szerint “stigmatizálják a transznemű állampolgárokat.
A szervezők december 5-én jelentették be a demonstrációt, a Parlament melletti Antall József rakpartra. Ezt azonban a rendőrség minden mérlegelés nélkül megtiltotta a vészhelyzetre hivatkozva, jóllehet nem az erről szóló rendeletben szereplő gyülekezés lett volna, hanem legfeljebb 30 fős, autós-dudálós tüntetés, ami a civilek szerint nem hordozott volna járványügyi kockázatot.Forrás: HVG
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
