„Engem az indított el a politikusi pályán, hogy sértette az igazságérzetemet az Orbán-rezsim országrombolása. De azt is tudom, hogy nem a személyes igazságérzetem lesz az igazán fontos, hanem az az értékrend, amelyet közösen meghatározunk, és amely alapján megfontoltan és józanul utasíthatjuk el az igazságtalan rezsimet. A rezsimnek ugyanis nincs igazságeszménye; egyszerre mondja magát kereszténynek és rúg bele az elesettekbe, míg mesésen gazdaggá teszi az arra érdemteleneket; egyszerre állítja, hogy konzervatív, és cselekszik a konzervatív értékekkel ellentétesen.
Az igazságos és emberséges jogállam kérdése igenis húsbavágó probléma Magyarországon, mert az igazságtalan és embertelen fideszes jogrendszer életeket dönt ma nyomorba. Le kell váltanunk a Fideszt, hogy egy igazságos és biztonságos országot építsünk, egy olyan országot ahol a kormány azon dolgozik, hogy minden közösséget és egyént ugyanazok a jogok, lehetőségek és kötelezettségek illessenek meg.” A momentumos, kommunista lány a Facebookon posztolt.
„Engem az indított el a politikusi pályán, hogy sértette az igazságérzetemet az Orbán-rezsim országrombolása. De azt is tudom, hogy nem a személyes igazságérzetem lesz az igazán fontos, hanem az az értékrend, amelyet közösen meghatározunk, és amely alapján megfontoltan és józanul utasíthatjuk el az igazságtalan rezsimet. A rezsimnek ugyanis nincs igazságeszménye; egyszerre mondja magát kereszténynek és rúg bele az elesettekbe, míg mesésen gazdaggá teszi az arra érdemteleneket; egyszerre állítja, hogy konzervatív, és cselekszik a konzervatív értékekkel ellentétesen.
Az igazságos és emberséges jogállam kérdése igenis húsbavágó probléma Magyarországon, mert az igazságtalan és embertelen fideszes jogrendszer életeket dönt ma nyomorba. Le kell váltanunk a Fideszt, hogy egy igazságos és biztonságos országot építsünk, egy olyan országot ahol a kormány azon dolgozik, hogy minden közösséget és egyént ugyanazok a jogok, lehetőségek és kötelezettségek illessenek meg.”

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.