A Közoktatási és Kutatási Minisztérium engedélyezés céljából alakult bizottsága, amely igazolja az oktatási tevékenység biztonságos egészségügyi körülmények között való folytatásához szükséges mellékhelyiségek szükségességét.
Nem vicc. Ez egy bizottság neve, amelyet Romániában hoztak létre egy rendkívül komoly probléma, az iskolai udvarok végében található favécék visszaszorítására. A tavalyi számok szerint az országban 1180 olyan iskola van, ahol udvarvégi fabudikra járnak a gyerekek a dolgukat végezni.
A most megalakult hattagú bizottság – amely alapításáról szóló rendeletet maga Monica Anisie oktatási miniszter írta alá – feladata engedélyek kibocsátása lesz.
Innentől átadnánk a szót a hírről szemléletesen beszámoló Főtérnek.
„Na de mit csinál a budibizottság? Hát, amint a neve is mutatja, engedélyeket bocsát ki. Kiknek? Hát, olyan udvarvégi budis iskolák működtetőinek (polgármesterekről van szó, általában a polgámesteri hivatalok működtetik az állami iskolákat), akik folyamodnak. Miért folyamodnak? Hát, minisztériumi engedélyért. Mihez? Hát ahhoz, hogy európai pénzekre pályázzanak. Minek az európai pénz? Hát annak, hogy mobilvécéket szerezhessenek be és telepíthessenek az udvarvégi budis iskoláikba” – írja az erdélyi magyar honlap.Forrás: Mandiner A cél: a fabudik helyére mobilvécék kerüljenek.
A Közoktatási és Kutatási Minisztérium engedélyezés céljából alakult bizottsága, amely igazolja az oktatási tevékenység biztonságos egészségügyi körülmények között való folytatásához szükséges mellékhelyiségek szükségességét.
Nem vicc. Ez egy bizottság neve, amelyet Romániában hoztak létre egy rendkívül komoly probléma, az iskolai udvarok végében található favécék visszaszorítására. A tavalyi számok szerint az országban 1180 olyan iskola van, ahol udvarvégi fabudikra járnak a gyerekek a dolgukat végezni.
A most megalakult hattagú bizottság – amely alapításáról szóló rendeletet maga Monica Anisie oktatási miniszter írta alá – feladata engedélyek kibocsátása lesz.
Innentől átadnánk a szót a hírről szemléletesen beszámoló Főtérnek.
„Na de mit csinál a budibizottság? Hát, amint a neve is mutatja, engedélyeket bocsát ki. Kiknek? Hát, olyan udvarvégi budis iskolák működtetőinek (polgármesterekről van szó, általában a polgámesteri hivatalok működtetik az állami iskolákat), akik folyamodnak. Miért folyamodnak? Hát, minisztériumi engedélyért. Mihez? Hát ahhoz, hogy európai pénzekre pályázzanak. Minek az európai pénz? Hát annak, hogy mobilvécéket szerezhessenek be és telepíthessenek az udvarvégi budis iskoláikba” – írja az erdélyi magyar honlap.Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.