Nagyon sokan vannak itt, akik külföldi segítséggel szeretnének kormányra kerülni - kezdte a felszólalását Volner János, a Volner Párt elnöke.
Majd folytatta:
Itt vannak a kommunisták utódpártjai két parlamenti frakcióval, és itt vannak a magyar közélet politikailag transzneműeknek tekinthető képviselői...
(A kormánypárti oldalon hatalmas röhögés tört ki)
...akik, már lassan azt sem tudják már, hogy fiúk e vagy lányok. Jobboldalinak mondják magukat, de Gyurcsány Ferenccel szeretnének választási szövetséget kötni.
Volner János szénné égette a csicska jobbikosokat, akik hátra sem mertek nézni, olyan zavarba jöttek.
Majd megemlítette a hazaáruló Gyöngyösi Mártont, a Jobbik jelenlegi EP-képviselőjét is, aki 2016-ban még a Soros-szervezetek felszámolására törekvő javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek.
Arról a Gyöngyösiről volt szó, aki még anno a zsidó képviselőket akarta listázni, illetve erősen EU-ellenes volt, most meg már a legnagyobb "demokrata". 2017-ben meg már Soros György embereivel szervezett közös konferenciát Brüsszelben.
Orbán Viktor úgy válaszolt az ex-jobbikos Volner Jánosnak, hogy
Sajnálom, hogy most az utolsó mohikánnak kell válaszolnom, de a helyzet úgy fest, hogy a helyzet ennél súlyosabb, mint amit ön mondott. Ami a Jobbikból maradt és itt Gyöngyösi úrnak a személye különösen fontos, a baloldal feltalálta a progresszív antiszemitizmust. Progresszív antiszemita az, aki jobban gyűlöli a mi kormányunkat, mint a zsidó honfitársait. És ha ilyen, akkor befogadják. A Jobbikból sokan az MSZP listáján, a DK listáján fognak indulni. A legjobb példa Gyöngyösi Márton itt állt velem szemben és azt mondta, hogy listázni kell a zsidó honfitársainkat. Ő ma a baloldal egyik ünnepelt politikusa...
Vadhajtasok.hu