Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök együtt tette tönkre az országot és együtt felelősek a válságért - állítja a Demokratikus Koalíció (DK).
A DK alelnöke szerdai, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden egy sajtótájékoztatón "ment neki a kormánynak". A jegybankelnök elmondása szerint "a magyar kormány nem tudta a közösségi fogyasztást kellően növelni" és "elégtelenek voltak a kormány intézkedései az állami beruházások felpörgetésére" - emelte ki Varju László. A költségvetési bizottság DK-s elnöke a teljes kormányzati összeomlás jelének nevezte, hogy - mint mondta - már Matolcsy György szerint is az Orbán-kormány a felelős a válságért.
Kijelentette, nem a most egymásra mutogató felek egyike vagy másika a hibás, hanem a kormányfő és a jegybankelnök együtt. Matolcsy György hagyta, hogy a forint történelmi mélységbe gyengüljön, mialatt a jegybank két kézzel szórta a pénzt a luxusra, Orbán Viktor pedig nem kezelte a válságot, nem védte meg a munkahelyeket, nem segítette az elbocsátottakat, a családokat és az időseket - jelentette ki Varju László, aki szerint a felelősök ma egymásra mutogatnak ahelyett, hogy beismernék a magyaroknak, együtt tették tönkre az országot és együtt felelősek a válságért.
A DK-s képviselő szerint a kormány nyáron nem csinált semmit, nem kezelte a válságot, nem készítette fel az országot a második hullámra, és amikor ennek meglettek az első következményei, a kabinet bepánikolt és kapkodni kezdett, a kormánytagok próbálják egymásra hárítani a felelősséget.Forrás: MTI 